Délelőtt robbant a hír: kiebrudalják a legrangosabb könyves eseményünket a helyéről, aztán kiderült, hogy parkoló lesz a helyén, majd hirtelen jött a tagadás, végül kiderült, hogy a könyvek és a könyvesek maradhatnak és parkoló sem lesz. Vagyis de.
Nem érti? Nem csodáljuk.
Nem vicc: a szélsőségesen "tömegközlekedés-orientált" fővárosban 830 négyzetméteres parkolót alakítanak ki - legalább - április 29-től október végéig, mivel a nem messze található József nádor téren egy abszolút felesleges, de legalább annál károsabb mélygarázs építésébe fogtak a haverok.
A könyves szakmát és általában a kulturális szférát jellegéből fakadóan ritkán rázzák meg nem belső viszonyokat érintő botrányok, ám a legpatinásabb könyves esemény kipenderítése hagyományos helyéről ezek közé tartozik. És persze az is növelte a botrány lökéshullámát, hogy a könyvhét, illetve a tér helyére betervezett állítólagos parkoló a jelenlegi városvezetés világképébe szervesen illeszkedik, kicsit elvontabban fogalmazva - bár irodalmi babérokra nyilván nem török ezzel - azt is mondhatnánk, Budapest városvezetésének egy része és néhány fideszes politikus úgy szlalomozik át teli gázzal a magyar közéleten, ahogyan egy közelebbről meg nem nevezett szlovák rendszámos luxusterepjáró nehézkedik rá két rokkant parkolóhelyre, mondván, na és.
[fb_pages_codes:budapest]
A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése délelőtti közleményéből kiderült: a fővárosi önkormányzat tulajdonosi bizottsága március 8-i ülésén úgy döntött, megtagadják a 87. Ünnepi Könyvhéttől a Vörösmarty tér használati jogát. Közleményükből kiderült, a Fővárosi Önkormányzat a Vörösmarty tér helyett a Múzeumkertet és a Pollack Mihály tér együttesét ajánlotta fel lehetséges helyszínként a Könyvhétre. A hírről a Magyar Narancs, a 24.hu, a 444 és számos lap beszámolt.
Kisebb zavarodottság után aztán Kocsis Máté éles hangú közleményben és Facebook posztban utasította vissza a vádakat, egyben felszólította "a Soros György-féle" Magyar Narancsot és 444.hu-t, hogy fejezzék be a hazudozást, mivel a valóság az, hogy a fővárosban ilyen döntést nem hozta, a Könyvhetet támogatja, sőt szeretné, ha Józsefvárosban is lenne.
Nagyon úgy tűnik tehát, hogy kacsa volt a könyvhét kitoloncolása, nincs itt semmi látnivaló, kérem oszoljanak.
Csakhogy nagyon úgy tűnik, ha nem is az egész, de a tér egy része bizony mégiscsak parkoló lesz. A március 8-diki határozatból ugyanis kiderül, a tér Harmincad utca felüli sarkán (képünkön) ideiglenes parkolót alakítanak ki (tehát a forgalomtól elzárt területet csökkentik), az indoklás szerint azért, hogy az amúgy botrányos József nádor téri mélygarázs miatt csökkenő parkolási kapacitást növeljék.
Mint ismert, a József nádor téren úgy alakítanak ki mélygarázst, hogy amúgy a felszínen is meghagyják a parkolókat, nem vizsgálták meg az idős épületeket a statikai és hidrogeológiai szempontból, a talajvíz felduzzasztását megfogják szenvedni a támfalak, a házak pincéi, nem tisztázott a mélygarázs szellőztetése sem, s végül megszenvedi az építkezést a József nádor tér műemléki környezet. Azon túl, hogy közlekedés szakmai szempontból nonszensz a szűk belvárosi utcák közepébe mélygarázst építeni, amely csak még jobban bevonzza a forgalmat, ráadásul - profitorientáltsága miatt semennyit sem enyhít a helyi lakosok parkolási gondjain. Evidencia: parkolókapacitást a módváltási pontokon kell fejleszteni, vagyis az intermodális csomópontokon, döntően a külvárosokban.
A legszebb csak most jön. Kocsis Máté ugyanis nyilatkozott az indexnek, miszerint roppantul felháborodott, mert miközben napok óta küzd Láng Zsolttal, hogy a főváros ne tiltsa meg a hagyományos könyvhét megtartását a Vörösmarty téren, csütörtökön a sajtó mégis az ő nyakába varrta az egész sztorit.
Kocsis emellett azt is mondta, határozottan támogatja a könyvhét megtartását, sőt, ha a testület mégsem támogatja a rendezvényt, ő Józsefvárosban szívesen látja vendégül azt.
Szerinte az engedélyezett Vörösmarty téri parkolás sem zavarhatja a rendezvényt, ráadásul a parkolást a könyvhét idejére egyszerűen fel kellene függeszteni.
Magyarul: a fonódó villamost néhány parkolóhelyért éveken keresztül fúró Láng Zsolt, II. kerületi polgármester szemét ezúttal a könyvhét szúrhatta.
És mit tesz Isten, délutánra már mindenki rajong a kultúráért
Az Együtt képviselőjének, Pataki Mártonnak a Hír24 portálon tett állításával ellentétben a Vörösmarty téren nem lesz parkoló - áll a Fővárosi Önkormányzat délután négy órakor kiadott közleményében. Az igazság az, hogy a Tulajdonosi, Gazdasági és Közterület-hasznosítási Bizottság 2016. március 8-i ülésén a 423/2016 (03.08.) sz. határozatával arról döntött, hogy a Vörösmarty tér Harmincad utca felőli részére kerül közterület-használati engedély kiadásra parkolás céljára. A közterület-használatra kiadott terület a Vörösmarty téren megrendezendő események megtartását és a tényleges rendezvényi terület nagyságát nem befolyásolja, így a Könyvhét által igényelt területet sem.
Nem is olyan régen még így nézett ki a Vörösmarty tér. Igazi világvárosi hangulat, elegáns parkolóval a közepén:
A Könyvhét Vörösmarty téren való megrendezéséről a 2016. március 29-i ülésen döntünk. A Vörösmarty téri helyszínt Tarlós István főpolgármester, Láng Zsolt bizottsági elnök és Kocsis Máté alelnök is támogatja. Egyidejűleg azonban szeretnénk kijelenteni, hogy a rangos kulturális rendezvénnyel tett kivétel nem jelenti azt, hogy a főváros közterületi állapotának rendezését szolgáló koncepció érvényesítéséről a főváros a jövőben lemondana" - írják.
A lényeg, minden jó, ha a vége jó.