Elengedhetetlen a felsőoktatási hallgatói ösztöndíjak emelése

A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) szombati fővárosi közgyűlésén döntöttek arról, hogy 2017-től kezdeményezik a hallgatói ösztöndíjak növelését.

A HÖOK javaslata azt tartalmazza, hogy az inflációval növelt értéken bővüljenek a juttatások. Ez a számításaik szerint átlagosan 42 százalékos emelést, és mintegy 9 milliárdos forrás bevonását jelentené a rendszerbe. Emellett minőségi és alapvető tartalmi változtatásokat is szükségesnek tartanak.

Farkas Gergely szerint a testület döntése azért is örömteli, mert a Jobbik már évek óta hangoztatja a kérdés mielőbbi rendezését, legutóbb pedig már költségvetési módosító javaslatot is benyújtottak ennek érdekében. A frakcióvezető-helyettes azonban közleményében arra is emlékeztet, hogy ezt a kormánypárt gondolkodás nélkül leszavazta.

Farkas Gergely a Jobbik Ifjúsági Tagozatának III. ünnepi Kongresszusán. A Jobbik Magyarországért Mozgalom ifjúsági szervezete 2011-ben jött létre, február 20-án ünnepelte ötéves születésnapját.

 

A Jobbik szerint az ösztöndíjak emelése több szempontból is jogos és sürgető. Egyrészt mert 2007 óta nem változtak az ilyen célra fordítható források. Másrészt manapság nagyon sok fiatal családjának anyagi helyzete miatt nem jelentkezik egyetemre, főiskolára, mely helyzetet javíthatná egy nagyobb mértékű egyetemi hozzájárulás a hallgatói lét költségeihez. A tanulmányi és szociális ösztöndíjak emelése továbbá egy apró, de mégis nagyon fontos és előrevivő lépés lenne abból a szempontból, hogy a fiatalok érezzék, hogy fontosak, számít rájuk az ország. Ez elengedhetetlen, amikor soha nem látott magasságokban van a kivándorlási kedv – szögezi le Farkas.

A Jobbik kiáll a hallgatói ösztöndíjak növelése mellett, és bízik benne, hogy a folyamatos nyomás a kormányt is rá fogja bírni, hogy mielőbb tegye meg a szükséges lépéseket, és

„a saját holdudvaruk gazdagítása helyett a jövő generációjának itthon tartására fordítsanak pénzt”.