Eljárás indult a sofőrre támadó ellen, de a buszosoknál betelt a pohár

Ahogy arról beszámoltunk, a BKV-nál működő Egységes Közlekedési Szakszervezet közlése szerint szerdán megvertek egy buszsofőrt a 95-ös buszon, aki súlyos sérüléseket szenvedett.

Elkapták

A sofőr jegyváltásra szólított fel egy csoportot, amelynek tagjai emiatt kitört karfával kezdték ütni a félig nyitott fülkében dolgozó buszvezetőt. A mentők a sofőrt kórházba szállították. A BRFK ugyanakkor csütörtökön arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a sofőr nyolc napon belül gyógyuló könnyű sérüléseket szenvedett, és hogy a rendőrök a bántalmazót a helyszínen elfogták, majd gyanúsítottként hallgatták ki.

Az eljárás megindításának hírére a Budapesti Közlekedési Szakszervezetek Szövetsége (BKSZSZ) közleményben reagált.

Mint írták, mély megdöbbenéssel veszik tudomásul, hogy megint emberi sérülésnek, megalázottságnak kell bekövetkeznie olyan esetben, ami előre látható volt.

Emlékeztetnek: a szövetség a tagszervezetei nevében a BKV Zrt-nél, mint munkáltatónál már februárban kezdeményezte, hogy azokon a buszokon, ahol nincs az utastértől fizikailag elválasztott vezetőfülke, ott azonnali hatállyal ezt meg kell építeni, pótolni kell.

"Mondtuk ezt ismerve az utazási szokásokat, az egyre több járaton bevezetett jegyellenőrzési kötelezettség (első ajtós felszállási rend) miatt, és azért is, mert következett már be több ilyen támadás"

- tették hozzá.

A BKSZSZ hangsúlyozza, hogy a munkáltató már áprilisra megvalósítási ütemtervet ígért, miközben az érintett 95-ös vonalra a BKK Zrt. rendelte meg a jegyellenőrzést és választotta ki a vonalon közlekedtetésre szükséges járművek típusát is.

"Senkit nem érdekelnek a veszélyek, a kiszolgáltatottság sem megrendelőként, sem végrehajtóként. Most egy kollégánk egészsége, testi épsége bánja az esetet".

A szakszervezeti szövetség a most ismételten követeli az azonnali áttervezést, az ilyen járműveken a jegyellenőrzés megszüntetését mindaddig, amíg a feltételeket ki nem alakítják, meg nem oldják.

"Nem várhatunk újabb eseményre!"

- figyelmeztetnek a közleményben.

A BKSZSZ a változtatás érdekében bármilyen eszköz, akár a munkabeszüntetés bevetését is megfontolja, írták.