Elkészültek a római-parti védmű tervei - Jönnek a fakivágások

A főváros vízgazdálkodási tervei a nagy sportesemények és az árvízvédelmi fejlesztések tükrében témájú szakmai napon Tarlós István közölte, szerdán tájékoztatták arról, hogy elkészültek a védműtervek.

Hozzátette, "fákat mindenképpen ki kell vágni, e nélkül a védműépítés nem úszható meg".

Tarlós István azt mondta, a tervek szerint 2018 végére befejezhetik a több mint huszonöt éve húzódó beruházást. A védmű nyomvonala szakmai javaslatok alapján dől majd el - jegyezte meg.

[fb_pages_codes:econation]

A főpolgármester jelezte, még ezen a nyáron közszemlére teszik a partrendezés látványterveit a Római-part több pontján.

Úgy fogalmazott:

"A Római-part árvízvédelmének megerősítése, a mobil védmű megépítése nem az élővilág elleni merénylet, a vízvédelmi rendszerrel a fővárost akarjuk megvédeni, és egyben élhető városi teret szeretnénk kialakítani."

Szólt arról is, hogy még ebben az évben befejezik a komplex fővárosi vízgazdálkodási koncepciót. Ez a dokumentumcsomag tartalmazza - a többi között - a meglévő védművek teljes geodéziai, hidrológiai vizsgálatát és a fejlesztési terveket.

Tarlós István közölte, európai uniós fejlesztési pénzekből mintegy 28 milliárd forintot fordítanak a magas kockázatú vízvezetékszakaszok, elsősorban az azbesztcement vezetékek cseréjére.

[fb_pages_codes:budapest]

A főpolgármester hangsúlyozta: a klímaváltozás elleni küzdelem mindenkit érintő világméretű probléma és feladat. A klímaváltozás következtében egyre gyakoribbá váltak és válnak a szélsőséges időjárási események:

Európában 1998 és 2014 között száznál több nagy árvíz volt, ezek több mint 700 emberéletet követeltek, mintegy félmillió embert kellett kitelepíteni, a gazdasági károkat körülbelül 30 milliárd euróra becsülik - tette hozzá.

Felhívta a figyelmet arra, hogy az országban vannak olyan területek, ahol az elmúlt 15 évben felgyorsult a kiszáradás, de ezektől pár száz kilométerre vannak olyan helyek, ahol jelentős árvizek és belvizek nehezítik a mezőgazdasági munkákat.

Az elmúlt 15 évben négyszer is "rekordokat döntögetett", 2013-ban pedig olyan "veszedelmes méreteket" öltött az ár, hogy a mértékadó árvízszintet jogszabályi szinten szigorítani kellett - mondta Tarlós István.