Budapest 9-es választókerületében a Jobbik Arató Gergelyt támogatja az előválasztáson

Budapest 9-es választókerületében a Jobbik Arató Gergelyt támogatja az előválasztáson

Jakab Péter, a Jobbik elnöke Facebook oldalán jelentette be, hogy Arató Gergelyt támogatja az előválasztáson.

A választók azzal bíztak meg minket, hogy működjünk együtt a kormányváltásért. Mi, Jobbikosok nagyon távolról érkeztünk ahhoz az asztalhoz, ahol meg kellett találni a közös nevezőt. Változnunk kellett nekünk is és másoknak is. Megtettük a nemzetért. Azok méltóak a tiszteletre, akik képesek kompromisszumot kötni a hazáért. Ha DK-s jelöltet tartunk a legalkalmasabbnak, akkor természetesnek vesszük, hogy támogatjuk. Ahogyan az is természetes, hogy más körzetekben pedig a DK támogatja a Jobbik jelöltjét

- fogalmaz posztjában a magyar néppárt miniszterelnök-jelöltje.

Mint írja, "Arató Gergelyben bízunk, hiszen tudjuk: ha valaki, ő rendszeresen számonkéri Orbánékat. Őt tartjuk a legesélyesebb és legalkalmasabb ellenzéki jelöltnek Kőbányán és Kispesten, a Budapest 9-es választókerületben.

Kiemelte,

a kormányváltás esélyt kínál arra is, hogy a kőbányai és kispesti polgárok visszakapják azt a pénzt, amit az Orbán-kormány vett el tőlük. Együttműködéssel képesek vagyunk győzni!

Megjegyezte, Arató Gergely már többször bizonyította: aktív tagja az ellenzéki összefogásnak.