Bizalmi szavazást kért maga ellen Fekete-Győr András az előválasztási eredménye miatt

Bizalmi szavazást kért maga ellen Fekete-Győr András az előválasztási eredménye miatt

Bizalmi szavazást kért maga ellen Fekete-Győr András – jelentette be a Momentum elnöke a Facebook oldalán. A politikus az előválasztási eredménye miatt tartja ezt indokoltnak: mint ismert, a miniszterelnök-jelöltek versenyében a párt vezetője az utolsó helyén végzett 21 050 szavazattal (3,39%).

Sajnos nem sikerült demonstrálnom a kormányzóképességet, és nem sikerült esélyes jelöltté válnom az első forduló végéig. A kampányban elkövetett hibáimból rengeteget tanultam már eddig is és fogok tanulni a későbbiekben is. Hálás vagyok a közösségemnek, hogy engedtek tanulni. A legtöbb választói visszajelzés a fiatalságomra és a kormányzati tapasztalat hiányára irányult. Mindkettő jogos és mindkettő igaz. Nemcsak ezt a visszajelzést köszönöm, hanem annak a 21 ezer embernek a megerősítést is, akik viszont mindennek ellenére rám szavaztak

- írta Fekete-Győr posztjában. Azt nem tudni, hogy mikor lesz a bizalmi szavazás, csak annyit árult el, hogy 24 órával a véglegesített eredmények után, múlt hét péntek este bizalmi szavazást kezdeményezett a Momentum Küldöttgyűlésénél a személyét illetően.

Nyilvánosan megtekinthető az előválasztás első fordulójának eredménye

A szeptember 29-30-án közölt előzetes adatok felülvizsgálatot és tisztítását követően október 2-án az OEVB megállapította az előválasztás hivatalos végeredményét, melyről október 3-án határozatban tájékoztatta a miniszterelnök-jelölteket és a képviselőjelölteket. A hivatalos eredményben az előzetes eredményekhez képest érdemi változás sehol sem állt be - közölte az Országos Előválasztási Bizottság közleményében.

A pártelnök jelenlegi megbízása 2020 nyarán kezdődött és 2022 nyaráig tart egyébként.

A politikus bejegyzésében köszönetet mondott annak a 130 ezer embernek, akik a Momentum jelöltjeire szavaztak, és emlékeztetett, hogy a párt 15 jelöltje indulhat majd el az összellenzék képviseletében a jövő évi parlamenti választáson.