Előre megtervezett akciók voltak a németországi támadások

A migránsok közösségi portálokon keresztül szervezték meg a kölni erőszakot.

"Ha ekkora horda gyűlik össze bűncselekmények elkövetésére, akkor az valamilyen tervezett formában történhet. Senki se mondja nekem, hogy ez nem volt megszervezve és előkészítve"

 - fogalmazott a tárcavezető a Bild am Sonntag című lapnak adott vasárnapi interjúban.

Maas szerint sürgősen ki kell deríteni, "hogyan fajulhatott eddig a helyzet". Nem zárta ki, hogy összefüggés van a kölni és más németországi városokban történt, nők elleni támadások között. Ezeket az összefüggéseket szerinte alaposan meg kell vizsgálni.

"Felmerült a gyanú, hogy kiválasztottak egy dátumot, amikor kellően sok ember gyűlik össze. Ebben ez esetben ez merőben más megvilágításba kerülne"

 - mondta az igazságügyi miniszter. Akik végrehajtották ezeket a támadásokat, azok bűnözők, és bűnözőkként kell velük bánni - fűzte hozzá.

A tárcavezető fogadkozott, hogy megvizsgálják a jogsértéseket elkövető menedékkérők kiutasításának lehetőséget. Mint mondta, a sok ártatlan menekült védelme érdekében következetesen felelősségre kell vonni a bűnözőket. Bővíteni kell a térfigyelő rendszereket olyan helyeken, ahol nagy tömegek gyűlnek össze.

Maas szerint „nem nőtt aránytalanul” a bűnözés

A miniszter ugyanakkor óva intett attól, hogy a kölni támadásokból messzemenő következtetéseket vonjanak le a menekültek törvénytiszteletéről. Állítólag vannak statisztikai adatok a migránsok közötti bűnözési arányokról, és a számok azt mutatják, hogy „azok ugyanolyanok, mint a német állampolgárok körében”. Nincs arra utaló jel szerinte, hogy „a migránsáradat következtében aránytalanul nőtt a bűncselekmények száma”. A németországi közvélemény azonban nem egészen ezt az álláspontot tükrözi vissza, a közösségi médiában egyre többen számolnak be a migránsok erőszakcselekményeiről és agresszív viselkedéséről.

A miniszter mindeközben azzal vádolta az euroszkeptikus és bevándorlásellenes Alternatíva Németországnak (AfD) nevű parlamenten kívüli pártot és a hasonló nézeteket valló Hazafias Európaiak a Nyugat Iszlamizálódása Ellen (Pegida) nevű német mozgalmat, hogy saját céljai elérésére használja a kölni eseményeket.

"Olybá tűnik, mintha már alig várták volna az ilyen incidensek bekövetkeztét"

 - mondta a miniszter, aki szerint fel kell lépni a jobboldali radikális "felbujtókkal" szemben.

"Egy jogállamnak kemény választ kell adnia cselekedeteikre" - mondta Heiko Maas.

A Bild am Sonntag bizalmas rendőrségi jelentéseket idézve azt írja, hogy észak-afrikai csoportok nyilvánvalóan közösségi portálokon keresztül szervezték meg a kölni akcióikat. Az elkövető migránsok magából Kölnből és környezetéből érkeztek, de jöttek a szomszédos országokból is a kölni főpályaudvarra.