Vége az előválasztás első fordulójának: itt a 106 győztes jelölt listája

Vége az előválasztás első fordulójának: itt a 106 győztes jelölt listája

Szeptember 30-án, reggel 8 óra előtt az előválasztás hivatalos végeredményei alapján így állnak a lehetséges ellenzéki parlamenti frakciók. Fontos megjegyezni, hogy több olyan választókörzetből sincs még eredmény, ahol csak egyetlen jelölt indult (összesen 12 ilyen van, abból 3 eredménye ismert), másrészt egy-egy győzelem értéke nem egyenlő, hiszen a mandátumot meg is kell nyerni áprilisban a Fidesz jelöltjével szemben.

Tudósításunk:

Ellenzéki előválasztás - A miniszterelnök-jelölteknél csak csütörtökön hirdetnek végeredményt, de egész éjjel tart majd a számolás (ÉLŐ)

Kilenc nap után befejeződött az ellenzéki előválasztás első fordulója, ahol a 106 egyéni jelöltről és a miniszterelnök-jelöltekről dönthettek a magyar választópolgárok. Az Országos Előválasztási Bizottság közlése szerint, mintegy 633.811-en vettek részt az előválasztáson. A szavazatszámlálás szerdán reggel kezdődött, de még mindig tart: az Országos Előválasztási Bizottság folyamatosan tájékoztat a választókerületekben született eredményekről.

Tehát 106 választókörzet után így állnak a pártok:

Cikkünk folyamatosan frissül!
(Dőlt betűvel szedtük a csütörtöki részeredményeket.)

LMP

  1. Csárdi Antal, Budapest 1
  2. Kis-Szeniczey Kálmán, Bács-Kiskun 4
  3. Schmuck Erzsébet, Pest 9
  4. Hohn Krisztina, Pest 6
  5. Bana Tibor, Vas 3

Momentum

  1. Orosz Anna, Budapest 2
  2. Hajnal Miklós, Budapest 3
  3. Hadházy Ákos, Budapest 8
  4. Bodrozsán Alexandra, Bács-Kiskun 2
  5. Mihálik Edvin Máté, Csongrád-Csanád 2
  6. Mándi László, Hajdú-Bihar 2
  7. Gyenes Szilárd, Nógrád 2
  8. Szél Bernadett, Pest 2
  9. Buzinkay György, Pest 3
  10. Elekes István, Zala 2
  11. Szántai László, Hajdú-Bihar 4
  12. Kiss László, Hajdú-Bihar 5.
  13. Kiss László, Bács-Kiskun 6
  14. Szabó Szabolcs, BP 17.
  15. Tóth Endre, BP 18

Párbeszéd

  1. Tordai Bence, Budapest 4
  2. Jámbor András, Budapest 6
  3. Mellár Tamás, Baranya 1
  4. Dorosz Dávid, Pest 5
  5. Gér Mihály, Pest 10
  6. Márki-Zay Péter, Csongrád 4
  7. Szabó Tímea, BP 10

DK

  1. Oláh Lajos, Budapest 5
  2. Magóné Tóth Gyöngyi Mária, Bács-Kiskun 3
  3. Szakács László, Baranya 2
  4. Sermer Ádám, Borsod-Abaúj-Zemplén 7
  5. Jancsó Zita, Győr-Moson-Sopron 1
  6. Varga Zoltán, Hajdú-Bihar 1
  7. Berecz Mátyás, Heves 1
  8. Konczer Erik, Komárom-Esztergom 1
  9. Godó Beatrix, Nógrád 1
  10. Jószai Teodóra, Pest 8
  11. Jánosi-Lesi Ágota, Pest 11
  12. Sápi Mónika, Szabolcs-Szatmár-Bereg 4
  13. Czeglédy Csaba, Vas 1
  14. Csidei Irén, Zala 1
  15. Arató Gergely, Budapest 9
  16. Horváth Jácint, Zala 3
  17. Szőkéné Kopping Rita, Bács-Kiskun 1
  18. Sziráki Pál, Jász-Nagykun-Szolnok 1
  19. Bősz Anett, Pest 1
  20. Csonka Balázs, Veszprém 1 
  21. Benedek Szilveszter, Veszprém 2 
  22. Szabó Loránd, Tolna 2 
  23. Kondé Gábor, Békés 2
  24. Leel-Őssy Gábor, Békés 3
  25. Balázs Péter, Fejér 3
  26. Varju László, Budapest 11
  27. Barkóczi Balázs, Budapest 12
  28. Varga István, Somogy 1
  29. Gasztonyi László, Győr 2
  30. Horváth Roland Károly, Bács 5
  31. Kertész Éva, Fejér 5
  32. Szarkándi Lajosné, Baranya 4

Jobbik

  1. Üveges Gábor, Borsod-Abaúj-Zemplén 4
  2. Fazakas Attila, Fejér 2
  3. Brenner Koloman, Győr-Moson-Sopron 4
  4. Magyar Zoltán, Győr-Moson-Sopron 5
  5. Inotay Gergely, Pest 4
  6. Fricsovszky-Tóth Péter, Pest 7
  7. Bencze János, Tolna 3
  8. Ander Balázs, Somogy 2
  9. Földi István, Szabolcs-Szatmár-Bereg 5
  10. Schwarcz-Kiefer Patrik, Baranya 3
  11. Stummer János, Békés 1
  12. Szabó Ervin, Békés 4
  13. Szilágyi Szabolcs, Borsod-Abaúj-Zemplén 1
  14. Erdei Sándor Zsolt, Borsod-Abaúj-Zemplén 5
  15. Zágráb Nándor, Pest 12 
  16. Steinmetz Ádám, Somogy 3 
  17. Szűcs Ildikó, Csongrád-Csanád 3
  18. Nunkovics Tibor, Komárom-Esztergom 2
  19. Potocskáné Kőrösi Anita, Somogy 4
  20. Lengyel Máté, Szabolcs-Szatmár-Bereg 1
  21. Tóth Viktor, Szabolcs-Szatmár-Bereg 3
  22. Kálló Gergely, Fejér 4
  23. Dudás Róbert, Heves 2
  24. Lukács László György, Jász-Nagykun-Szolnok 3
  25. Salamon Gergő, Hajdú-Bihar 3
  26. Rig Lajos, Veszprém 3
  27. Hegedüs Péter, Hajdú-Bihar 6
  28. Szilágyi György, BP 14
  29. Csányi Tamás, Jász-Nagykun-Szolnok 4

MSZP

  1. Szabó Sándor, Csongrád-Csanád 1
  2. Márton Roland, Fejér 1
  3. Nemes Andrea, Komárom-Esztergom 3
  4. Harangozó Tamás, Tolna 1
  5. Kovácsné Varga Ildikó, Győr-Moson-Sopron 3
  6. Korózs Lajos, Heves 3
  7. Aranyos Gábor, Szabolcs-Szatmár-Bereg 2
  8. Hiszékeny Dezső, Budapest 7
  9. Kiss Sándor, Borsod-Abaúj-Zemplén 3
  10. Jézsó Gábor, Borsod 6
  11. Hencz Kornél, Vas 2
  12. Kertész Ottó, Jász-Nagykun-Szolnok 2
  13. Tóth Viktor, Szabolcs-Szatmár-Bereg 6
  14. Varga László, Borsod-Abaúj-Zemplén 2
  15. Vajda Zoltán, BP 13.
  16. Grőber Attila, Veszprém 4
  17. Kunhalmi Ágnes, BP 15
  18. Hiller István, BP 16
A PÁRTOK KÖZTI VERSENY:

Folyamatosan frissül az aktuális részeredmények szerint!

DK, 32 jelölt
Jobbik, 29 jelölt
MSZP, 18 jelölt
Momentum, 15 jelölt
Párbeszéd, 7 jelölt
LMP, 5 jelölt