Elrendelték a négy gyanúsított előzetes letartóztatását

Elrendelte a Kecskeméti Járásbíróság az ausztriai A4 autópályán hagyott autóban 71 menekült halálát okozó bűncselekménnyel összefüggésben őrizetbe vett három bolgár és egy afgán embercsempész előzetes letartóztatását szombaton.

Schmidt Gábor, a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség sajtószóvivőjének korábbi tájékoztatása szerint az embercsempészek közreműködtek a magyar rendszámú kamionban holtan talált migránsok Magyarországról Ausztriába szállításában.

Korábban írtuk

A rendelkezésre álló adatok szerint az embercsempészek a szerb-magyar határt illegálisan átlépő migránsokat Magyarország területéről, kecskeméti kiindulási hellyel juttatták ki Ausztria területére. Az embercsempészésben közreműködő négy férfit még csütörtökön fogták el, őrizetbe vették és gyanúsítottként hallgatták ki.
 
Az ügyészség szerint a gyanúsítottak előzetes letartóztatása azért indokolt, mert a bűncselekmény súlyossága és a gyanúsítottak külföldi kötődése okán tartani kell attól, hogy a hatóságok elől elszöknének, elrejtőznének. Megalapozottan feltételezhető továbbá, hogy a gyanúsítottak szabadlábra kerülésük esetén tárgyi bizonyítási eszközök elrejtésével, tanúk befolyásolásával megnehezítenék, veszélyeztetnék a bizonyítást.
 
A közlemény szerint a szállított migránsok kiemelkedően magas száma és a bűncselekmény szervezettsége folytán a bűnismétlés veszélye is az előzetes letartóztatás elrendelését indokolja.
 
A kiemelt jelentőségű bűnügyben a nyomozás bűnszervezetben, a csempészett emberek sanyargatásával, üzletszerűen elkövetett embercsempészés bűntette miatt, a Kecskeméti Járási Ügyészség fokozott felügyelete mellett folyik.
 
A Kecskeméti Járásbíróság szombaton dönt az ügyészség indítványáról.