Az ELTE-n is karcsúsít a kormányzat

Tömeges létszámleépítés várható.

„A novemberben napvilágra került pénzügyi válsághelyzet következtében létszámleépítés kezdődött az ELTE Bölcsészettudományi és Természettudományi Karain. A két kar oktatóinak száma várhatóan összesen 50-70 fővel csökken, többségüket nyugdíjazással, más részüket sebtében összehozott teljesítménykövetelmények alapján fogják elbocsátani, még nem tudni, pontosan milyen megoszlásban” – írja az Oktatói Hálózat közleményében.

A szervezet szerint a két kar oktatóinak száma nagyjából 50-70 fővel csökken. Többségüket nyugdíjazással, más részüket sebtében összehozott teljesítménykövetelmények alapján fogják elbocsátani.

Az Oktatói Hálózat szerint a létszámleépítés komoly károkat okozhat és több képzés, illetve szak megszűnéséhez is vezethet. Több oktató így is túl van terhelve, ez pedig nem fogja hatékonyan megoldani az egyetem financiális problémáit.

Mint írják: "Az ország egyik vezető egyeteme most azért kényszerül ismét létszámleépítésre, mert a kormány szisztematikusan alulfinanszírozza a felsőoktatást, és az elégtelen források elosztását úgy alakította, hogy az a minél olcsóbb tömegoktatás és mondvacsinált kutatási tevékenységek felé sodorja az intézményeket.”

Az Oktatói Hálózat ezért arra kéri a kormányt, hogy gondolja át a felsőoktatás finanszírozásának rendszerét, mert hosszú távon az eddigieknél is nagyobb problémákkal nézhet szembe a magyarországi egyetemi oktatás.

Nagy Béla Ádám