Ahogy arról tegnap beszámoltunk, az Európai Bizottság felfüggeszti a gazdaságfejlesztési operatív program (GOP) kifizetéseit: ez körülbelül 700 milliárd forint támogatást érint. A Jobbik akkor úgy reagált, hogy véleményük szerint nem lehet "apró bakikként és balesetként" kezelni azt, hogy Brüsszel több száz milliárdos nagyságrend felfüggesztést foganatosított.
Z. Kárpát Dániel csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta: jól látható, hogy a Jobbik korábbi, közbeszerzéseket, pályázati forrásokat érintő megoldási csomagja nemcsak megelőzhette volna a hasonló helyzeteket, hanem rendszerszintű változást hozhatott volna a magyar nemzetgazdaságban.
A politikus rámutatott: jól látható, hogy a Fidesz szánalmas indoklással próbálja elkenni a felelősséget, mikor azt állítják, hogy a Bajnai-kormány gyakorlata miatt kaptuk a szankciót. A helyzet ezzel szemben az, hogy az érintett uniós költségvetési időszakra valóban nemcsak a jelenlegi Fidesz-KDNP-kormányzat periódusa esik, ám épp ez a kormányzat volt az, ami 2011 júniusában benyújtotta a közbeszerzéseket is érintő koncepcióját, ami által lehetősége lett volna a rendszer átalakítására.
Ehhez a fideszes csomaghoz akkor 102 módosító javaslat érkezett, ebből 52-t a Jobbik nyújtott be, ám ezek egyikét sem fogadták el. Z. Kárpát szerint tehát a Fidesz nem hivatkozhat arra, hogy a bajnaista örökség miatt büntetnék Magyarországot, még akkor sem, ha a Bajnai-kormány politikája a csőd és a magyar vállalkozások elleni szőnyegbombázás szinonimájává vált az utóbbi években.
A Jobbik a kritikákon túl most saját megoldási csomagját is szeretné letenni az asztalra. Hogy ez milyen formában történik majd, az azon múlik, hogy a kormányzat végre elszánja-e magát a cselekvésre, vagy ismét arra kell várni, hogy egy új kormányzati erő tegye rendbe a problémát.
Z. Kárpát elmondta: a Jobbik a közbeszerzések kapcsán egy teljesen átlátható szisztémát javasol.
Ennek első pontja a hirdetmény nélküli ajánlattételi felhívások rendszerének felszámolása. Jelenleg ugyanis sok esetben kizárólag ajánlattételre felhívott gazdasági szereplők, ismerősök "versenyezhetnek" a forrásokért.
Mivel a kartellezés is felütötte a fejét, meg kell szüntetni az összejátszási lehetőségeket, amik joghézagok mentén folyamatosan adódnak haverok, strómanok előtt - fogalmazott a képviselő. A Jobbik felállítana egy országgyűlésnek alárendelt szakértői szervezetet, amely automatikusan vonna vizsgálat alá minden kiemelt beruházást.
Harmadik pontként bevezetnének egy, specifikusan építőipari szakterületenként alkalmazható árazási rendszert, amely rögzítené az adott időszakban elfogadható árakat, hogy ne eshessen meg az, hogy egy induló a saját önrészét is beépíti az adott pályázatba, amiből esetleg 10-20%-okat még vissza is oszt a győzelemért cserébe.
A párt tehát egy olyan szankciórendszert alakítana ki, ami a folyamatokat a valódi verseny irányába tolja, védi a hazai gazdasági szereplőket és a korrupció írmagját sem tűri meg.
Elúszó százmilliárdok: így tenne rendet a Jobbik
A Jobbik olyan szankciórendszert alakítana ki, ami védi a hazai gazdasági szereplőket és a korrupció írmagját sem tűri meg.