Elvtársak, a nemzetközi helyzet egyre fokozódik!

kocsonyás péppé zúzhatja szét eme viszonylag fontos - ám sokak esetében mostanság bizony fájóan elhanyagolt - testrészt.

Csizmadia László, a kormány Értünk. Dobogó. Szívének. legkedvesebb civilnek mondott rohamcsapatának alapítója a Hírtévében vázolta a nagyívű ötéves tervet:

"Összeurópai békemenet" és a régi reflexek

"A terv megvan. Folyamatosan figyeljük a nemzetközi helyzetet. Azt hiszem, az nem vitatható, hogy a jelzőtüzek meggyulladtak ezekben az országokban, amiről beszéltünk. És ha eljön annak az ideje, hogy elindítsunk egy európai békemenetet, el is fogjuk indítani"

- fogalmazott Csizmadia a tévében, aki szerint több tízezer ember csatlakozna "egy ilyen békés jelzéshez".

Felhívjuk a figyelmet, hogy az alább látható felvétel, nem a Hírtévé stúdiójában készült, és valójában nem Csizmadia László szerepel benne!

Az Alapító azért megnyugtatott mindenkit, a CÖF nem szeretné, ha kilépne hazánk az Európai Unióból, "csak egy jobb Uniót szeretne", és Brüsszelt céloznák meg a tüntetés helyszínéül. Nem lennénk most a háttérhatalom brüsszeli bürokratáinak helyében.

Elemezték Orbán pontjait!

Csizmadia őrült meglepetést okozva közölte, Orbán Viktor mind a hat pontjával egyetért, ám nehezményezik a hatodik pont félsikerét.