Emmanuel Macron a szülők felelősségét hangsúlyozta az elővárosi zavargásokban

Emmanuel Macron a szülők felelősségét hangsúlyozta az elővárosi zavargásokban

A rendbontók háromnegyede kiskorú, a zavargók átlagéletkora 17 év.

A francia köztársasági elnök az elővárosokban harmadik éjszaka folytatódott zavargások kapcsán a szülők felelősségére figyelmeztetett a párizsi belügyminisztériumban összehívott tárcaközi válságtanácskozást követően.

A szülők felelőssége otthon tartani a gyerekeiket, mindannyiunk nyugalma érdekében fontos a szülői felelősség teljes körű gyakorlása. A polgármestereket és a családapákat felelősségre szólítom fel. A köztársaságnak nem dolga helyettesítenie őket

- fogalmazott az államfő, aki szerint az internetes közösségi oldalak "meghatározó szerepet játszanak az elmúlt napok történéseiben".

A zavargások azután törtek ki, hogy egy rendőr Párizs Nanterre nevű elővárosában lelőtt egy gyújtogató agresszív 17 éves fiatalt. A fiatal rendőr ellen vizsgálat kezdődött.

Emmanuel Macron szerint az éjszakai erőszakos gyülekezéseket a Snapchat, a TikTok és más közösségi oldalakon szervezik, és a fiatalok között versengés folyik az erőszak másolásában.

Időnként az az érzésünk, hogy egyesek az utcán folytatják a videójátékokat, amelyektől megrészegültek

- tette hozzá Macron, aki jelezte, hogy a hatóságok kötelezik a szolgáltatókat a zavargásokról készült felvételek törlésére és a felhasználók azonosítására.

Rendőrségi források szerint a péntekre virradóra előállított 875 rendbontó háromnegyede kiskorú, a zavargók átlagéletkora 17 év.

(MTI)

Címlapkép: Tüntetők rohamrendőrökkel csapnak össze Párizs Nanterre nevű elővárosában 2023. június 29-re virradóan. Az erőszakossá fajult újabb tüntetésen amiatt romboltak és gyújtogattak, hogy június 27-én egy rendőr intézkedés közben lelőtt egy 17 éves fiatalt a városban. A hatóságok több tucat tüntetőt elvezettek. A fiatal életét kioltó rendőr ellen vizsgálat kezdődött. Fotó: MTI/EPA/Yoan Valat