Télen a fűtéssel, nyáron a klímával pazarlunk eszement módon

A WWF Magyarország megállapította, hogy az ország energiafelhasználásának 40 százalékát az épületek használják el, az ingatlanok fogyasztásának háromnegyedét pedig a fűtés teszi ki.

A tanulmány szerint a lakásállomány nem felel meg a napjainkban elvárható hőtechnikai követelményeknek, miután a fajlagos energiafogyasztásuk évente meghaladja a 300 kilowattórát négyzetméterenként. A lakásállomány csaknem kétharmadát kitevő 2,85 millió családi házból 2,5 millió pedig egyáltalán nem kapott szigetelést. Kiderült az is, hogy

egy bécsi otthon energiafogyasztása feleakkora, mint egy budapesti lakásé.

A tanulmány hangsúlyozza: az épületek megfelelő szigetelésével télen - a falak állapotától függően - 35-40 százalékos, illetve 60-65 százalékos energiamegtakarítás is elérhető, nyáron pedig 5-7 fokkal csökkenthető a lakások hőmérséklete. Ezáltal

a fűtésre fordított költség felét is meg lehet spórolni, nyári hónapokban pedig csak extrém meleg esetén kell használni a klímaberendezéseket.