ENSZ-megbízott: Merkel egy hős, a többiek megbuktak

"Véleményem szerint Merkel asszony hős" - mondta Sutherland egy genfi sajtótájékoztatón.

Tudta, hogy ez erkölcsi kérdés. Tudta azt is: politikai támadások fogják érni, aminek az lesz a következménye, hogy csökken a népszerűsége - tette hozzá az ENSZ illetékese. Ugyanakkor méltatta Svédország hozzáállását is, de megjegyezte: összességében Európa viszonylag kevés menekültet fogadott be.

"Némelyek azt mondták, hogy felveszünk menekülteket, csak legyenek keresztények. Melyik évszázadban élnek ők? Mi van az emberi méltóság és egyenlőség alapelveivel?" - kérdezte Sutherland.

Az ENSZ-illetékes szerint, a politikusokat a migránsokat kedvezőtlen fényben feltüntető sajtó befolyásolja.

A migránsok általában és az összes európai országban is többel járulnak hozzá az állami költségvetéshez, mint amennyit segélyek formájában felvesznek. Ezekben az országokban alacsonyabb a munkanélküliség és általánosságban is nagyobb figyelmet fordítanak az oktatásra - tette hozzá.

Véleménye szerint az Európai Uniónak, amelynek jelentős a részesedése a világ gazdaságából, kötelessége segíteni.

[fb_pages_codes:immigration]