Erdogant sértegette a menzás, lecsukták

Állítólag nem akar neki teát felszolgálni.

Őrizetbe vették a török hatóságok a Cumhuriyet című ellenzéki lap üzemi étkezdéjének vezetőjét az államfő megsértése címén, miután a férfi kijelentette, hogy nem szolgálna fel teát Recep Tayyip Erdogannak.

A brutális sértést elkövető séf lakását is átkutatták. A lap egyike a kormánnyal szemben bíráló hangnemet megütő kevés törökországi orgánumnak.
    
Az elnök megsértése négyévi börtönnel sújtható Törökországban.
    
Burant azután vették őrizetbe, hogy a lap biztonságáért felelős rendőr meghallotta, amint lekicsinylő megjegyzést tett az elnökre, és közölte, hogy nem szolgálna fel neki teát, ha az étkezdébe látogatna - mondta az ügyvéd.
   
Buran tagadta, hogy becsmérelte volna az államfőt, de azt megerősítette, hogy tett olyan kijelentést, hogy nem szolgálna fel neki teát. Azt is mondta, hogy két évvel ezelőtt vitája volt az őt feljelentő rendőrrel.
    
A Cumhuriyet tíz dolgozóját, közöttük a főszerkesztőt és a lap több vezetőjét novemberben vették őrizetbe. Azzal a váddal állítják őket bíróság elé, hogy bűncselekményeket követtek el kurd aktivisták, valamint - a kormány által puccskísérlet kirobbantásával vádolt, az Egyesült Államokban élő - Fethullan Gülen hitszónok javára.
    
A lap korábbi szerkesztőjét, Can Dündart tavaly vették őrizetbe azzal a gyanúval, hogy államtitkokat hozott nyilvánosságra, amikor megírta, hogy Törökország a szíriai lázadókat támogatja. Később szabadlábra helyezték, most külföldön él.