Észak-Korea csak az atombomba nyelvén ért

Kerry vasárnap érkezett két napra Szöulba. Azt mondta, "soha nem volt szorosabb" a szövetség Washington és Szöul között az Észak-Korea jelentette veszélyek ellen. Szavai szerint Észak-Korea sorozatosan megszegi ígéreteit, nukleáris tevékenységével és rakétafejlesztésével provokál és fenyeget. 
 
A kommunista, dinasztikus diktatúra 2006-ban hajtotta végre első föld alatti kísérleti atomrobbantását. Becslések szerint azóta legalább tíz atomtöltetet vagy -bombát készített, annak ellenére, hogy - főként nukleáris fegyverkezési magatartása miatt - igen szigorú nemzetközi szankciók sújtják. Legutóbb 2013-ban robbantott atomtöltetet, az volt a harmadik ilyen teszt. Amerikai szakértők szerint röpke öt éven belül Észak-Koreának 20, de akár 100 atombombája is lehet. Fejleszti atomarzenáljának hordozóeszközeit is: tengeralattjáróról is indítható, ballisztikus rakétákkal kísérletezik - nem mindig eredményesen.
 
Kerry mindezek ellenére reméli, hogy sikerül Észak-Koreát jobb belátásra bírni, ha eredményesen fejeződnek be a tárgyalások Iránnal. A tervezett megállapodás szerint Teherán korlátozza és nemzetközileg ellenőrizhetővé teszi atomprogramját nemzetközi szankciók feloldásáért cserében. 
 
"Ez megmutathatná Észak-Koreának, hogy az atomfegyverkezés feladása hasznára válhat nemzetgazdaságának és véget érhetne elszigeteltsége a világtól" - mondta az amerikai külügyminiszter.  Az Egyesült Államok idén januárban "csendben" javasolta Phenjannak, hogy újítsák fel az atomfegyverkezést korlátozó tárgyalásokat, amelyek már három éve szünetelnek, ám nem sikerült megállapodni még csak a tárgyalások helyszínében sem.
 
Kerry szólt az Iszlám Állam nevű, szélsőséges dzsihadista szervezet jelentette gondokról is. Bízik a szervezet elleni győzelemben - jelentette ki - a legutóbbi fiaskó ellenére is, nevezetesen hogy vasárnapra az Iszlám Állam teljesen visszafoglalta Ramádi iraki várost pedig a védőit, az iraki hadsereget intenzíven támogatta az Egyesült Államok által vezetett szövetséges légierő.