Etikai fegyelmi vizsgálat indul az MSZP-s képviselő ellen, mert nemmel akart szavazni

Nemmel akart szavazni a betelepítási kvótákról szóló népszavazáson, de ez nem volt jó ötlet.

Hozzátette továbbá, hogy nem tisztségviselő a pártban, a maga véleményét mondja el, nem a szocialista pártot vagy elnökét, Molnár Gyulát jött képviselni. A szocialista párt demokratikus párt, ha valamely tagjának a pártétól eltérő véleménye van, ami hitbéli meggyőződése, "ezzel semmi probléma nem lehet" - fogalmazott.

Az Index információi szerint azonban mégsem ilyen egyszerű a történet. A lap úgy tudja, hogy a képviselő asszony ellen etikai fegyelmi eljárást indított az MSZP országos elnöksége, ennek lezárultáig felfüggeszti a párttagságát.

Mindezt bizonyíthatja, hogy az érintett azóta közleményt is kiadott. Ebből az derül ki, megbánta nyilatkozatát, és már nem akar nemmel szavazni: "Sajnálom, hogy az elmúlt napokban tett nyilatkozataimban félreérthetően fogalmaztam – írja sajtóközleményében Móricz Eszter. Sem akkor, sem a jövőben nem áll szándékomban ártani az MSZP-nek, annak a közösségnek, amelyhez tartozom.

Ezért most egyértelműen kijelentem, hogy 2016. október 2-án nem veszek részt a népszavazáson, nem segítem szavazatommal Orbán Viktor politikáját."