Erről Marc Lemaître, az Európai Bizottság regionális és várospolitikáért felelős főigazgatóságának (DG REGIO) főigazgatója a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara budapesti rendezvényén beszélt, kedden.
A főigazgató a kamara tagjainak, illetve az érdeklődő vállalkozások vezetőinek háttérbeszélgetést tartott az uniós kohéziós politika jövőjéről. Marc Lemaître jelezte: az unió a következő költségvetési időszakra, 2021-2027-re kiemelt célként az innováció, illetve a kis- és középvállalkozások támogatását, a digitális technológiák fejlesztését, a fenntartható ipari modernizációt, valamint az éghajlatváltozás elleni küzdelmet, ezzel összhangban az alacsony szén-dioxid-kibocsátású gazdaság felé való elmozdulást, és a mostaninál szociálisabb Európa kialakítását jelölte meg.
Rámutatott: a korábbi költségvetési szempontokat azért nem lehet fenntartani, mert
az EU egyik legnagyobb befizető állama, az Egyesült Királyság távozik az integrációból, másrészt az elmúlt években érdemi változások történtek az egyes tagállamok fejlettségi szintjét tekintve.
Míg több kelet-közép-európai tagállam jelentős lépést tett előre, a déli államok továbbra is számos gazdasági problémával néznek szembe - tette hozzá.
Elmondta: az innováció támogatása és erősítése az EU versenyképességének szempontjából is kiemelten fontos, és ebben az unió egyes régiói közötti együttműködést is javítani kell. El kell érni, hogy a határon átnyúló közös projektek, fejlesztések egyre nagyobb teret nyerjenek a jövőben - közölte.
Jelezte: az EB azt szeretné elérni, hogy egyszerűsítsék az uniós pénzekhez való hozzáférést, és ezzel párhuzamosan növeljék a rugalmasságot a források odaítélésében és a későbbi pénzügyi elszámolásoknál.