Ez a három pojáca firkálta össze a metrókocsikat

Nem lehetnek túlságosan okosak, mert mindezt a térfigyelő kamera előtt tették. Ráadásul az egyikük még bele is magyarázott valamit a kamerába.

A police.hu tett közzé néhány felvételt, melyen három ismeretlen fiatal pojácát keresnek a kőbányai rendőrök. Azzal gyanúsítják őket, hogy összefirkálták a 2-es metró egyik kocsiját.

A gyanú szerint az eddig még ismeretlen tettesek 2015. február 27-én egy, a Budapest X., Örs Vezér tér és a Budapest XI., Déli pályaudvar között közlekedő metrószerelvény egyik kocsijának belső felületét filctollal összefirkálták.

Az ismeretlen fiatalemberekről a metró biztonsági kamerája készített felvételt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság X. kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy aki a képen látható ismeretlen személyeket felismeri, tartózkodási helyükkel vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, hívja a 06-1-263-7200/140 telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán (h-cs: 8-16 p: 8-13), a 107, vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.