Ez elszomorító - Berki Krisztián nem lesz ott az olimpián

A háromszoros világ- és hatszoros Európa-bajnok versenyző a viadal honlapja szerint jelenleg a kilencedik helyen áll a szer hétfői selejtezőjében, a fináléba az első nyolc kerül be. Az olimpiai indulási jog megszerzéséhez a dobogón kell végezni a vb-n. Lólengésben a magyarok közül Hidvégi Vid egyelőre az ötödik helyen áll 15,166 ponttal, Berki - akinek a gyakorlatánál a kiinduló pontszámot 6,3 pontban határozták meg a bírák - 14,966-ot kapott a produkciójára.
 
A magyar szövetség (MATSZ) tájékoztatása szerint Berki a 6,7-es kiinduló pontszámú gyakorlatát mutatta be, de az elején többször kellett korrigálnia, a leugrást pedig elrontotta.
 
Berkinek ezzel minimálisra csökkent az esélye arra, hogy riói kvótát szerezzen, ugyanis a még kvalifikációt kínáló áprilisi tesztverseny már nem kedvez a szerspecialistáknak, amilyen ő is. A riói viadalon egyéni összetettben kell indulni a kvótaszerzéshez. Ha a magyar válogatott a mostani vb-n a legjobb 16-ban végez, kijut a tesztversenyre, ott azonban az első négy között kell zárnia az indulási jog megszerzéséhez, de kap egy nem névre szóló kvótát is. Ha a csapat most a 16.-nál rosszabb pozícióban zár, akkor két tornászt küldhet a riói versenyre, ahol egyéni összetettben névre szóló kvótát lehet szerezni, de országonként csak egy főnek. A Berki, Hidvégi, Babos Ádám, Dudás Norbert, Vágner Levente és Vecsernyés Dávid alkotta magyar válogatott az ötödik selejtezős csoport után a 15. helyen áll Glasgow-ban, három csoport még hátravan.
 
Ha Berki a selejtező végén is kilencedik, akkor ő lesz az első számú tartalék, így ha az első nyolc helyezett közül valaki visszalép a finálétól, még szerepelhet a szombati lólengés-döntőben.

"Nagyon sajnálom, egyelőre fel sem fogtam az egészet, úgyhogy még jól vagyok, de ha majd belegondolok, biztosan nem így lesz, most egyszerűen nem tudok mit mondani"

- idézte a MATSZ-közlemény az Újpest 30 éves tornászát, aki hozzátette, várható volt, hogy ha korrigálnia kell, akkor nem tudja végigcsinálni a gyakorlatát.
 
Berki vállát márciusban megműtötték, először szeptember közepén, az országos bajnokságon versenyzett újra, de nem tudta hibátlanul bemutatni a gyakorlatát, így a döntőtől visszalépett. A szeptember végén rendezett szombathelyi Grand Prix-n sem indult, így most először lépett a szerhez újra versenykörülmények között.
"Sajnos a sérülésem miatt jóval kevesebbet tudtam edzeni, de én nem ezzel foglalkoztam, bíztam magamban, hiszen volt, hogy edzésen a 7,0 kiindulóját is meg tudtam csinálni. - mondta Berki, s emlékeztetett rá, hogy egyszer már átélte azt, hogy lemaradt az olimpiáról. - Mindenesetre már egyszeres olimpiai bajnok vagyok, hát nem leszek kétszeres, pedig nagyon jó lett volna újra az angolok ellen versenyezni. Bánt ez az egész, de nem tudok vele mit kezdeni".
Kovács István szövetségi kapitány azt mondta, Berki sérülése miatt benne volt a gyakorlatban a rontás lehetősége, ezt mindketten tudták, ugyanakkor mindez a legrosszabbkor jött, mert itt az olimpiai kvóta volt a tét.
"A csapat a várakozásoknak megfelelően teljesített, mindenki azt hozta, amit tud, igaz, volt nyújtón két rontásunk. - nyilatkozta Kovács, s hozzátette, az együttes anyagerőssége gyenge, hiába mutatnak be hibátlanul gyakorlatokat, az nem elegendő egy magasabb pontszámhoz. - Hidvégi Vid szépen teljesített, a csapatban egyéni összetettben is a legmagasabb pontszámot hozta, jelenleg finálés helyen áll lólengésben, bízunk benne, hogy ott is marad".
Magyar Zoltán, a MATSZ elnöke kiemelte, a kvalifikációs rendszer nagyon rossz és Berkit változatlanul "csodálatos sportembernek" tartja.
 
"Erején felül, fizikálisan, szellemileg és lelkileg is mindent megtett, de a végére a korrigálások miatt elfogyott az ereje" - mondta a sportvezető, aki jelezte, nemcsak lólengésben, hanem más szereken is rontott több szerspecialista, ez ugyanakkor nem vigasztalja a magyarokat.