Ezt lehet tudni eddig a Donald Trump elleni merényletről

Ezt lehet tudni eddig a Donald Trump elleni merényletről

Az exelnököt a jobb fülén érte egy lövés. A támadóját, egy 20 éves férfit azonnal fejbe lőtték. A lövések egy része a nézők közé csapódott, akik közül egy ember meghalt, ketten súlyos sérüléseket szenvedtek. Trumpot már kiengedték a kórházból.

A merényletről röviden

🔴A merénylő több lövést is leadott a színpadtól nagyjából 130 méterre levő raktárépület tetejéről. Egy találta el Trumpot, a fülén. A további lövések a nézőket érték, egy ember meghalt, ketten súlyos állapotban vannak. Egyelőre csak annyit tudni, hogy mindannyian felnőtt férfiak.

🔴Trump jól van, nem sokkal a kórházba szállítása után kiengedték. Azóta bejelentette azt is, hogy részt vesz a republikánus párt jövő heti jelölőgyűlésén.

🔴A merénylőt a helyszínt biztosító titkosszolgálati mesterlövészek pár másodperc alatt fejbe lőtték. A rejtekhelye kívül esett a gyűlés hivatalos területén, így nem kellett a fegyverét az ellenőrzőpontokon átvinnie.

🔴Közben az FBI már azonosította a merénylőt: egy 20 éves pennsylvaniai férfiról van szó, neve Thomas Matthew Crooks. A Telex azt írja, regisztrált republikánus szavazó, de egy demokrata kötődésű politikai szervezetnek is adakozott egy minimális összeget.

🔴Az FBI azt is közölte, hogy a merénylő egyedül volt.

Donald Trump amerikai exelnököt, republikánus elnökjelöltet meglőtte egy merénylő egy pennsylvaniai kampányeseményen. Az incidens mintegy 6 perccel az elnökjelölt beszédének megkezdése után történt a Pennsylvania állambeli Butler megyében, Butler település közelében tartott nagygyűlésen, magyar idő szerint vasárnap hajnalban. Donald Trump a tompa lövéshangok után a füléhez kapott, majd az emelvény mögé bukott, ezután a védelmét ellátó titkosszolgálat ügynökei körbevették, írja az MTI.

Butler megye kerületi ügyésze arról adott tájékoztatást, hogy

a merényletnek egy halálos áldozata és egy súlyos sérültje van. A támadó is életét vesztette. A lövöldözésben a korábbi amerikai elnök megsebesült, de jól van.

A Pennsylvania állambeli Butler megyében, Butler település közelében tartott nagygyűlésen az elnökjelölt beszédének megkezdése után mintegy 6 perccel történt az incidens. Donald Trump a tompa lövéshangok után a füléhez kapott, majd az emelvény mögé bukott, ezután a védelmét ellátó titkosszolgálat ügynökei körbevették.

Az incidenst követően, a biztonsági személyzet és a hatóságok közbelépése után a korábbi amerikai elnököt védőgyűrűben vitték le a színpadról, és konvoja elhagyta a helyszínt.

Az élő közvetítés alapján lövéseket lehetett hallani, és Donald Trump a fején megsérült, de a saját lábán hagyta el a pódiumot. A közönség felé a levegőbe emelte az öklét, amikor lement a színpadról. A felvételek szerint a korábbi elnököt a jobb fülénél érte sebesülés.

A nagygyűlésen tízezrek vettek részt. A rendezvény az utolsó nyilvános választási gyűlése volt a republikánus párti országos jelölőgyűlés előtt.

Steve Cheung, Donald Trump kampányának szóvivője azt közölte, hogy a korábbi elnök jól van, de egy helyi egészségügyi intézménybe vitték megvizsgálni.

Az erőszakos incidensről tájékoztatták a hétvégét Delaware államban töltő Joe Biden elnököt.

Számos vezető amerikai politikus, republikánus és demokrata, elítélte a történteket.

Közleményt adott ki George W. Bush korábbi elnök és felesége, gyáva támadásnak nevezve a történteket. Örömüket hangoztatták, amiért Donald Trump biztonságban van, és elismerésüket fejezték ki a hatóságoknak a gyors beavatkozásért.

New York városában, ahol a Donald Trump-toronyház áll, és a korábbi elnöknek lakosztálya van, elővigyázatosságból megnövelték a rendőrség közterületi jelenlétét - közölte Eric Adams polgármester.

Merényletkísérlet miatt indult hivatalos nyomozás

Merényletkísérlet miatt indult hivatalos nyomozás a Donald Trump elleni szombati támadás ügyében - közölték a hatóságok nem sokkal a választási gyűlésen történt lövöldözést követően.

A republikánus elnökjelöltnek a Pennsylvania állambeli Butler település közelében tartott választási nagygyűlését beszédének megkezdése után szakították félbe lövések.

A korábbi amerikai elnök a jobb fülénél sérült meg. A közönségből egy ember meghalt, egy másik válságos állapotban került kórházba. A támadó is életét vesztette, a titkosszolgálat emberei lőtték le.

Donald Trumpot kimenekítették, majd kórházba vitték, ahol ellátták. A titkosszolgálat közölte, hogy az elnökjelölt biztonságban van.

Steve Cheung, Donald Trump kampányának szóvivője arról számolt be, hogy a korábbi elnök jól van.

Richard Goldinger helyi kerületi ügyész a rendőrségi közlésre hivatkozva jelezte, hogy a támadó a választási gyűlés területén kívül tartózkodott, egy közeli épület tetején.

Rendőrségi források szerint az elkövető mesterlövész volt, mellette megtalálták a fegyverét.

Butler település, ahol a választási gyűlést tartották, Pennsylvania állam nyugati részén fekszik, Pittsburgh nagyváros közelében.

(Fotó: MTI/EPA/DAVID MAXWELL)

A nagygyűlésen meglőtt néző azonnal meghalt egy szemtanú szerint

A szombati pennsylvaniai kampánygyűlésen történt, Donald Trump amerikai elnökjelölt elleni támadásban megölt néző azonnal meghalt, miután fejbe lőtték - állította egy az NBC News hírtelevízió által megkérdezett szemtanú.

"Több lövést hallottunk, a mellettem lévő férfit fejbe lőtték, azonnal meghalt, és az emelvény aljához esett" - mondta Joseph, akinek csupán a keresztnevét adták meg. "Egy nőt az alkarján és a kezén találtak el. Onnantól kezdve elég kaotikussá vált a helyzet" - tette hozzá a nyilatkozó.

"Trumpot a fülén találták el, közvetlenül azelőtt, hogy a titkosszolgálat közbelépett volna" - mondta. A lövések először a nézőtéren ülőket találták el, mielőtt a volt amerikai elnököt megsebezték - fűzte hozzá. Szerinte az elhunyt áldozat a lövések útjában volt, a fegyveres és a volt elnök között.

"Az az érzésem, hogy a legtöbb ember először azt hitte, hogy ez egy vicc volt, tűzijátéknak tűnhetett. De amikor láttam, hogy (a merénylő) a férfit a fején, a nőt pedig az alkarján találta el, rögtön tudtam, hogy nem csak tűzijáték volt" - mondta Joseph, aki elmondása szerint hét csattanást hallott.

Egy másik névtelen szemtanú a CBS tévéhálózat riporterének kifejtette, megpróbált segíteni az egyik áldozatnak. Valaki kiabált, hogy lelőtték, ezért odamentem, és közöltem: sürgősségi orvos vagyok, hadd segítsek - mondta véres fehér pólóban az X közösségi oldalon széles körben elterjedt videón. Hozzátette, a férfi beszorult a padok közé, egy lövedék érte a fejét.

Orbán Viktor: „Gondolataim és imáim az elnökkel vannak ezekben a sötét órákban”

A magyar miniszterelnök az X közösségi oldalon reagált a Trump ellen elkövetett merényletre. Mint írta: „Gondolataim és imáim az elnökkel vannak ezekben a sötét órákban”

Ursula von der Leyen: demokráciában nincs helye a politikai erőszaknak

Mély megdöbbenését fejezte ki vasárnap az Európai Bizottság elnöke a Donald Trump ellen elkövetett támadás miatt vasárnap, az X közösségi oldalon közzétett üzenetében, amelyben leszögezte: a demokráciában nincs helye politikai erőszaknak.

Josep Borrell, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője szintén az X-en emelte fel a szavát a merényletkísérlet ellen, és elfogadhatatlannak nevezte a politikusok elleni erőszakos cselekményeket.

Trumpot a Pennsylvania állambeli választási gyűlésén érte támadás, az incidens beszédének megkezdése után néhány perccel történt. Az élő közvetítés alapján lövéseket lehetett hallani, és Donald Trump megsérült, de a saját lábán hagyta el a helyszínt.

Az ukrán elnök jobbulást kívánt a volt amerikai elnöknek

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök vasárnap elítélte a Donald Trump volt amerikai elnök elleni merényletet, és jobbulást kívánt a volt amerikai elnöknek.

"Elborzadva értesültem arról a lövöldözésről, amely Donald Trump volt amerikai elnök pennsylvaniai nagygyűlésén történt. Az ilyen erőszaknak nincs igazolása, és a világon sehol sem szabad előfordulnia. Az erőszaknak soha nem szabad győznie" - tudatta az ukrán elnök.

"Megkönnyebbülten halottam, hogy Donald Trump biztonságban van, és mielőbbi felépülést kívánok neki. Részvétemet fejezem ki a támadás halálos áldozata, a gyűlés egyik résztvevője hozzátartozóinak. Erőt kívánok mindenkinek, akit elborzasztott ez az eset. Kívánom, hogy Amerika megerősödve jöjjön ki ebből" - írta az ukrán államfő az X-en.

Donald Trumpra a pennsylvaniai Butlerben tartott kampánygyűlésen lőtt rá egy 20 éves férfi. A merénylő több lövést is leadott a volt elnökre, aki csak könnyebben sebesült meg. Egy másik ember viszont meghalt a támadásban és ketten életveszélyesen megsebesültek. A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) Trump elleni gyilkossági kísérletként kezeli az ügyet. A támadóval a helyszínen végeztek a hatóságok.

A román vezetők elítélték az erőszakot

Megdöbbenésüket fejezték ki és határozottan elítélték az erőszakot a román vezetők a Donald Trump volt amerikai elnök elleni merényletre reagálva vasárnap.

A jobboldali Klaus Iohannis államfő közösségi oldalán azt írta: megdöbbentette a támadás, amelyet egy választási gyűlésen követtek el Donald Trump volt elnök ellen. "Az erőszak és agresszivitás nem a demokrácia jellemzői. A amerikai nép mellett állunk" - fogalmazott az X-en közzétett bejegyzésében a román elnök.

Marcel Ciolacu román szociáldemokrata miniszterelnök is az X-en kívánt mielőbbi felépülést Donald Trumpnak és a támadás más sebesültjeinek.

"Semmilyen politikai vegy ideológiai nézetkülönbség nem indokolja és nem teszi elfogadhatóvá az erőszakot" - írta a román kormányfő.

Nicolae Ciuca a bukaresti szenátus nemzeti liberális párti házelnöke bejegyzésében a véleménynyilvánítási és gyülekezési szabadság elleni támadásként értékelte a Donald Trump elleni merényletet.

"Gyors felépülést kívánok neki! Isten áldja meg őt és az amerikai népet" - írta közösségi oldalán a román házelnök.

Cseh politikusok is elítélték a merényletet

A politikának az eszmék harcának kell lennie, s nem lehet benne helye az erőszaknak - hangsúlyozta Petr Fiala cseh kormányfő a Donald Trump volt amerikai elnök elleni merénylettel kapcsolatban vasárnap Prágában.

"Határozottan elítélem a merényletet és gyors felépülést kívánok Donald Trumpnak" - írta Petr Fiala az X közösségi oldalon megjelent bejegyzésében.

"A demokráciában nézeteinket a választásokon való részvétellel és szóban kell kinyilvánítani, egész sor lehetőségünk van, de a fegyverek használata, az erőszak elfogadhatatlan" - nyilatkozta Markéta Pekarová Adamová, a cseh parlamenti alsóház, a Képviselőház elnöke.

"Gondolatban önnel, családjával és sérüléseket szenvedett hívei családjaival vagyunk elnök úr" - írta Andrej Babis volt kormányfő, az ellenzéki Elégedetlen Polgárok Akciója (ANO) mozgalom elnöke a szociális hálón.

A Donald Trump elleni támadás azonnal a cseh média központi témájává vált. A közszolgálati hírtelevízió és hírrádió (CT24 és a Raduozurnál) már éjfél után megszakította adását, s kizárólag a merénylettel foglalkozik.

Lengyel vezetők is elítélték a támadást

Lengyel vezetők is elítélték vasárnap a Donald Trump korábbi amerikai elnök ellen helyi idő szerint szombaton elkövetett merényletkísérletet.

Andrzej Duda lengyel elnök úgy ítélte meg a közösségi médiában, hogy a merénylet "megrázó pillanatot jelent nemcsak Amerika számára, hanem az egész szabad és demokratikus világ számára is".

Wladyslaw Kosiniak-Kamysz kormányfőhelyettes, védelmi miniszter "megrázónak és megengedhetetlennek" nevezte a támadást.

Mateusz Morawiecki volt lengyel kormányfő "tejles szolidaritását" fejezte ki Trump iránt. "A politikában elszabadult gyűlölet forgatagát meg kell állítani!" - hangsúlyozta.

Donald Trumpra a pennsylvaniai Butlerben tartott kampánygyűlésen lőtt rá egy 20 éves férfi. A merénylő több lövést is leadott a volt elnökre, aki csak könnyebben sebesült meg. Egy másik ember viszont meghalt a támadásban és ketten életveszélyesen megsebesültek. A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) Trump elleni gyilkossági kísérletként kezeli az ügyet. A támadóval a helyszínen végeztek a hatóságok.

(Címlapkép: Donald Trump volt amerikai elnököt, a Republikánus Párt elnökjelöltjét (k) a védelmét ellátó titkosszolgálat ügynökei veszik körbe a Pennsylvania állambeli Butlerben rendezett kampánygyűlésen 2024. július 13-án. MTI/EPA/DAVID MAXWELL)