Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke képtelenségnek tartja, hogy Soros Györgyöt „lehet” gyűlölni

Fabiny Tamást zavarja, hogy az emberekben rejtve ott lévő rosszindulatot szabadítják fel.

Az evangélikus püspök prédikációjában arról beszélt: Máté evangéliuma József szemszögéből beszéli el Jézus születését. József, aki szembesül vele, hogy jegyese gyermeket vár, el akarja bocsátani őt. Mielőtt azonban elhamarkodottan döntést hozna és megalázná Máriát, megosztja gondját Istennel.

Az angyal szavai nyomán pedig felismeri, hogy "a gyermek nem Mária hűtlenségének, hanem Isten hűségének a jele".

"Ma sem találhatunk jobb megoldást, minthogy Isten elé vigyük gondjainkat", mert ő "ma is küld angyalokat, talán egy lelkipásztor, egy testvér vagy egy barát személyében", aki képes új megoldásokat kínálni

 - tette hozzá Fabiny Tamás.

Azt is mondta: József története végül arra is példa, hogy a születendő Jézus képes összetartani a széthullóban lévő családot. A karácsonyi történet azt üzeni a családoknak, hogy tartsanak ki egymás mellett, és imádkozzanak egymásért.

Fabiny karácsonyi interjút adott a HVG-nek, amelyben arra a kérdésre, hogy mi zavarja a legjobban a jelenlegi hatalomban, azt mondta:

„Nem a hatalomra hegyezném ezt ki, hanem egy egyre inkább elharapódzó emberi viselkedésformára. Mérhetetlenül zavar, ha az emberekben talán rejtve ott lévő rosszindulatot és gyűlöletet, önzést és kisszerűséget szabadítják fel.”

Arról is beszélt, képtelenségnek tartja, hogy környezetében egy hitbuzgó néni azt mondja a segítőjének, megbeszélte a Jóistennel, hogy egyetlen embert szabad gyűlölnie, Soros Györgyöt. Az elnök-püspök ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott:

„Éveknek, évtizedeknek kell eltelniük, hogy mindezeknek a káros hatása elmúljon. A hajléktalanügyben pedig, bármennyire érthető is a frekventált közterek rendezettségének igénye, talán az a legrosszabb, hogy úgy tekintenek ezekre az emberekre, mint akik törvényen kívül vannak.”

(Fotó: Illyés Tibor/MTI)