Farkas Flórián elmenekült, amikor az Unió kérdezte, hol a pénze

A Népszabadság azt írja, Orbán Viktor biztosát "érintett személyként" hallgatták volna meg az elbukott Foglalkoztatási szövetkezetek - Híd a munka világába, valamint az Út a szakmaválasztáshoz TÁMOP-projektekről. A június 17-re kiírt eseményen viszont Farkas nem jelent meg.

A lap érdeklődésére az OLAF személyiségi jogokra és a folyamatban lévő vizsgálat érdekeire való hivatkozással nem adott ki információkat.

Mint arról a Magyar Nemzet nyomán beszámoltunk, már meghallgatták Hegedűs Istvánt is, aki Farkas Flóriánt követte az Országos Roma Önkormányzat elnöki posztján, de végül őt is megbuktatták. Az ORÖ Farkas Flórián időszakához köthető visszaélései olyan mértékűek voltak, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) meg se próbálta lehívni a projektre rendelkezésre álló uniós forrást. Nem mellesleg éppen ezért a felzárkóztatásra irányuló programot teljes egészében Magyarországnak kellett finanszíroznia, mintegy 1,6 milliárd forint értékben.

Az ügyben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás gyanúja miatt indított nyomozást, októberig meghosszabbítva, miután tisztázódott: az ORÖ a cigányok munkához juttatása helyett az erre szánt pénzt ingatlanvásárlásokra, és túlárazott tárgyi beszerzésekre költötte.

Farkas Flóriánt a botrányok ellenére sem hajlandó meneszteni Orbán Viktor miniszterelnök.

Farkas lemondását követeli a Jobbik

A Jobbik szerint felháborító, hogy Orbán Viktor miniszterelnöki biztosa, a Híd a munka világába program során feltárt több mint másfél milliárd forintos kár okozásának első számú felelőse, a fideszes Farkas Flórián nem jelent meg a korrupciós botrány kivizsgálását végző OLAF előtt - írta a hírre reagálva közleményében Mirkóczki Ádám, a Jobbik szóvivője.
 
"Ez az ember mindenekelőtt a Fidesz és a hazai cigányság szégyene, a fehérgalléros politikusbűnözés két lábon járó mintapéldánya. Farkas Flórián parlamenti tevékenysége hosszú évek óta értékelhetetlen, bizottsági munkája nulla, önálló indítványai nincsenek, mégis napi szereplője a politikai híreknek, amelyek kizárólag korrupcióról, hatalmi visszaélésről, sikkasztásról, zsarolásról és más, a Büntető törvénykönyv hatálya alá tartozó ügyekről szólnak az esetében. Farkas Flórián tudja, hogy az OLAF vezetője nem a kormány által kézivezérelt Polt Péter, a csalás elleni hivatal idézésének semmibe vétele pedig egyértelmű bizonyítéka, hogy a fideszes politikusok rettegnek az olyan hatóságtól, amelyet nem ők irányítanak" - fogalmaz a politikus.
 
Ha a választók akaratából a Jobbik kormányzati pozícióba kerül, haladéktalanul megkezdjük mind a vörös, mind a narancsos korrupció elszámoltatását, az ország tönkretevőinek pedig nem lesz alkalmuk elmenekülni az igazságszolgáltatás elől -  zárul a közlemény.
 
Orbán Viktor haladéktalanul váltsa le kormánybiztosi posztjáról a korrupt Farkas Flóriánt, a Fidesz pedig szólítsa fel őt képviselői mandátumának visszaadására, hiszen egy, a hatóságok elől menekülő korrupt politikusnak semmi keresnivalója a hazai közéletben. Ha nem teszik meg, világossá válik, hogy ők maguk is közösséget vállalnak vele a korrupcióban!