Felcsúton vonatoztat a Jobbik

Oligarchák ellen tüntetve szervezett könnyed vonatozást a Jobbik. Zakatol a vonat.

A kormány nemrég jelentette be, hogy folytatja azt az őrületet, amit földprivatizációként ismerhettünk meg. A magyar termőföld felétől már "megszabadult" a Fidesz-kormányzat, s márciustól indítja az újabb hullámot, hogy a másik felén is túladjanak - emlékeztetett a kormány földprivatizációs terveire Magyar Zoltán szombati, Felcsúton tartott sajtótájékoztatóján. 
 
Azért vagyunk pont ezen a településen - folytatta - mert Mészáros Lőrinc, Felcsút fideszes polgármestere kétmilliárd forintot költött családjával együtt földekre. Ez közel 1500 hektár termőföldet jelent. A képviselő szerint, aki Magyarországon él és józanul gondolkodik, tisztában van azzal, hogy egy helyben élő családi gazdálkodó biztosan nem tud ekkora összegben - legalábbis becsületes úton - vásárolni. 
 
[fb_pages_codes:econation]
 
A politikus szerint egy másik hazugság is megdőlt, miszerint az - amit korábban a miniszterelnök is ígért - hogy külföldiek nem vásárolhatnak állami földet. Magyar Zoltán emlékeztetett: most már ott tartunk, hogy nemcsak, hogy termőföldet vehetnek, hanem állami földet is. Példaként egy olasz földműves, Manuel Rappo földszerzését hozta fel: ő mintegy 60 millió forinttal olcsóbban vásárolt két állami földterületet. Mint ismert, egy évvel korábban már tett ajánlatot erre a földre, akkor a Jobbik jelzésére az állam közbelépett, és felvásárolta a magyar tulajdonostól a területet. Most pontosan ugyanezt a földterületet tudta megvásárolni az olasz - csak már az államtól, és jóval olcsóbban.
 
Számtalan példát tudnánk felsorolni a Dunántúlról - folytatta a képviselő - ahol osztrák és olasz érdekeltségek jutnak magyarföldhöz, így tovább gyarapítva a német Helmut Gsuk több mint 9000 hektáros állami földből álló birtoktömbjét..
 
A Jobbik eddig is felemelte a szavát ez ellen, ezért most is felszólítjuk a kormányt, hogy állítsa le ezt az őrületet. A Jobbik szerint nem eladni kell azt a 400 ezer hektárnyi állami földet, amelyet a kormány árverések útján értékesít, hanem tisztességes pályázati rendszeren keresztül bérbe adni - zárta sajtótájékoztatóján Magyar Zoltán.
 
Fotó: Béli Balázs