Időközi polgármester-választásra készülnek Kiskunfélegyházán. Csányi József előző polgármestert a saját fideszes párttársai mondatták le. Mi volt ennek a pontos oka?
Nem derült ki igazából 100 százalékosan, merthogy megvádolták fűvel-fával, tehát megzsarolták azzal, hogyha nem mond le, akkor kiteregetik a szennyesét. Ő nem tudta, hogy mi van a birtokukban, és ezért lemondott. Aztán Csányi József visszavádolta őket, más – fogalmazzunk diplomatikusan – negatív cselekményekkel.
Gyakorlatilag bűncselekményekkel vádolta meg az egykori frakciótársait.
Ezt követően benevezett a versenybe a frakció jelöltje, Balla László alpolgármester és Csányi József is. Velük szemben én jelentkeztem be elsőként a polgármesterjelölti versenybe.
Született a Fidesz-frakció részéről valami büntető feljelentés? Van-e folyamatban rendőrségi ügy?
Én a polgármesteri tisztséget alpolgármesterként ellátó Balla Lászlót kérdeztem egy testületi ülés során. Megkérdeztem, mit tervez, mi a szándéka ezekkel a felmerült deliktumokkal, megteszi-e a feljelentést vagy sem. A válasz mismásolás volt, félrebeszélés, hogy ezek nem olyan súlyú dolgok, és a többi Ezek után döntöttem úgy, hogy akkor büntetőjogász segítségével megtettük a feljelentést. A rendőrség most végzi a felderítést.
Milyen tényállásokban tett feljelentést?
Csányi József párttársainak nyilatkozata szerint a polgármesteri hivatal munkatársainak a „terror és a megfélemlítés légkörében” kellett dolgozniuk; titokban nyomkövetőt helyeztek el a hivatali autókba; kamerákkal figyelték a hivatali dolgozók lépéseit; Csányi József rovott múltú barátjának lányát fel kellett venni a hivatalba, ahol a kollégáiról kellett jelentenie; a polgármester szeretőjét – szakításukat követően – a város térfigyelő kameráival figyelte meg. Emellett ellentmondás van Csányi József vagyonnyilatkozata és fényűző életmódja között is. Ezek alapján ismeretlen tettes vagy tettesek ellen hivatali visszaélés, hűtlen kezelés és sikkasztás miatt tettem feljelentést, de kértem a rendőrséget, hogy vizsgálja meg egyéb bűncselekmények, például költségvetési csalás, hivatali vesztegetés vagy annak elfogadása megvalósulhatott-e.
Milyen a hangulat ezek után?
Amiről konkrétan be tudok számolni, az az, hogy
a Városházán nagyon rossz a hangulat.
Távozott a jegyző, azt megelőzően lemondott az aljegyző is. Több vezető tisztségviselő is távozott. Most hárman mondtak fel városi cégek menedzsmentjében, közülük az egyikőjük egy kifejezetten komoly energetikai szakembernek számít.
A polgármester lemondása miatt távoztak?
Nem, már a korábbi rossz hangulat miatt.

Amikor Csányi József lemondott, akkor azt mondta, távozik a közéletből, majd egy-két nap alatt meggondolta magát. Mi lehet ennek a hátterében?
Az, hogy kiderült, nincsenek bizonyítékok a frakciótársak birtokában. Semmi más.
Csányi Józsefet 2019-ben nagyon nagy, 90 százalékos többséggel választották meg, tavaly nyáron pedig 76 százaléknyi voksot kapott. Milyen esélyeket lát arra, hogy Ön a Válasszon jövőt! és a Jobbik színeiben nyerje el a polgármesteri tisztséget?
Nem tudok és nem is akarok jósolni. Én, ami tőlem telik, azt megteszem. Nagyon köszönöm a hátam mögött álló csapatnak, azt az eddigi, szerintem nívós kampányt, amit sikerült letennünk az asztalra, aztán meglátjuk, hogy ez mire lesz elég,
érzi-e úgy a félegyházi lakosság, hogy itt az ideje a váltásnak, és valami teljesen másnak kell jönni, mint amit megszoktunk?
Sajnos a Fidesznek most is nagyon nagy támogatottsága van még a városon belül. Annak ellenére, hogy Csányi József és Kása Norbert is függetlenként indulnak, két fideszes jelölttel kell, hogy szemben álljak.
Megosztott a városban a kormánypárt?
Ugyanaz a helyzet, mint a kezdetek kezdetén volt, hogy két Fidesz-pólus áll mögöttük. Hogy én a függetlenektől vagy a Fidesszel nem szimpatizálóktól kapok-e olyan mértékű támogatást, ami elegendő lesz majd a váltáshoz, az majd 12-én éjszaka ki fog derülni. Én addig is keresem velük a kapcsolatot, nem csak a közösségi médiában, hanem
személyesen is, járom a várost, megfordulok nagyon sokfelé, elindultam kopogtatni is,
tehát ami tőlem telik, azt megteszem.

Melyek a város számára felmerülő legnagyobb kihívások? Mi az, amin leginkább változtatni kell?
Egyrészt kell egyfajta átláthatóság, ami nagyon nagy hiánya a városnak. Ezt a városlakók nagyon sokszor elmondták, én a saját eszközeimmel próbáltam is ezen enyhíteni, de nem sikerült.
Az emberek kíváncsiak lennének a közéletre,
de a Városháza történései nagyon szűrt módon kerülnek a Félegyházi Közlöny hasábjaira, illetve a Szíriusz Smile Rádióba. Hiába vannak tudósítások a bizottsági ülésekről, hiába vannak összefoglalók a testületi ülésekről, hiányzik az élő közvetítés. Azt nem tudják pótolni ezek a megjelenési felületek. Ha az emberek látták volna ezeket az epizódokat, amik itt lezajlottak 2014 óta, Csányi József támogatottsága már csak töredéke lenne az elszólásai miatt.
Milyen eszközzel lehet megoldani ezt az átláthatóságot?
Egyértelmű, hogy létre kell hozni a városi médiát, ami nyilván most már nem egy klasszikus kábeltévé formájában fog megjelenni, hanem valamilyen interneten megjelenő formátum lehet, hiszen másra nem nagyon van mód lehetőség. Az, hogy valaki itt frekvenciát kapjon, és nekiálljon sugározni, az már a múlt századi technológia. Ennek ellenére biztos, hogy lenne kereslet akár portréműsorokra, akár szerkesztett hírműsorokra, tudósításokra nemcsak a városházi, hanem egyéb városi eseményekről is, akár kulturális, akár egyéb helyszínekről, iskoláktól kezdve az ünnepségeken, megemlékezéseken át. Ilyenek közvetítésére biztos, hogy lenne igény. Ez szerintem a következő polgármesternek első számú feladata lesz. Ebben már követőmmé vált Csányi József, ő is úgy érzi, hogy erre szükség van. Miután kihátrált mögüle a Fidesz médiája, így ő is szükségét érzi most már annak, hogy kell egy ilyen városi független média.
A költségvetési átláthatóságot hogyan valósítaná meg?
A másik nagy falat, az a közéletnek a megtisztítása, és az másképp nem megy, csak
minden egyes forint elköltésnek a felülvizsgálata.
Ez ki kell, hogy terjedjen az intézményekre, ki kell, hogy terjedjen a városi cégekre, illetve a közbeszerzésekre, minden olyan csapra ki kell, hogy terjedjen, ahol a városi források kifele áramlanak. Ezen kívül meg kell vizsgálni, hogy a bevételeinkkel hogyan tudunk jól gazdálkodni. Hogy csak egy példát mondjak: a város gazdasági szereplői kifejezetten nagyon jól teljesítenek. Ennek következtében minden évben bőségesen, 100 milliós nagyságrendben túlteljesítik a tervezett iparűzésiadó-bevételeket. De ezzel nem sokat tudunk kezdeni, mert pont az egy főre eső adóbevételből eredően átlépjük azt a határt, ami miatt szolidaritási hozzájárulás fizetésére kötelezik a települést. Nekem van egy olyan terv a fejemben, és ezt szeretném majd gazdasági szakemberekkel végig beszélni, hogy miképpen fog tudni ez a dolog elmozdulni.
Jelenleg a maximális 2 százalékon áll az iparűzési adó, ezt lejjebb vinnénk 1,8-1,7 százalékra, hogy a cégeknél maradó összeget inkább fordítsák bérfejlesztésre vagy bármilyen fejlesztésre a cégeknél.
Még mindig jobban járunk vele, mint hogyha elvinné a szolidaritási hozzájárulás, és abból mondjuk Rogán-propaganda születne.
Országszerte hallani az egészségügyi rendszer helyi gondjairól. Félegyházán mi a helyzet?
Mondhatni, hogy Magyarország egészségügyi szempontból egyik állatorvosi lova vagyunk. Példátlan módon 2010 októberében ágyakat cserélt a Bács-Kiskun Megyei Kórház és a Kiskunfélegyházi Városi Kórház. Ha jól emlékszem, 87 darab államilag dotált, fenntartott kórházi ágy került át Kecskemétre.
Itt, Félegyházán ennek következtében bezárt minden olyan ellátási forma, amihez aktív ágyakra volt szükség, kezdve a szülészettel, nőgyógyászattal, a gyermekgyógyászaton át a belgyógyászatig gyakorlatilag minden.
A mentő már nem Félegyházára hozza azóta a rászorulókat, hanem Kecskemétre viszi. Ennek igen-igen sok félegyházi és környékbeli ember vált már az áldozatává, ugyanis nem kapták meg időben az ellátást. Merthogy ezt a problémát tetézi az, hogy kevés a mentő, és azokat is elvezénylik innen. Sokszor van, hogy éjszaka, hétvégén egy-egy nem roham, hanem sima ápolóval ellátott mentő van a városban. Az ügyeleti szolgáltatás vagy telefonos, vagy Kecskeméten van, gyermekügyelet pedig úgy van Félegyházán, hogy a Hegedűs és Társa Bt. saját felajánlásból egyedül tart fönt orvosi ügyeletet a gyermekek számára rendelési idő után, illetve adott hétvégéken, és ezért kap némi térítést a várostól. Az én saját vállalásom az, hogy ahogy megkapom a megbízást, első feladatként addig fogok kutatni, amíg nem találok olyan orvos segítőket a Hegedűs és Társa Bt. mellé, akikkel meg tudjuk szervezni a folyamatos gyermekorvosi ügyeleti ellátást, mert
Félegyháza egészségügye sokkal többet érdemel, mint amit jelenleg az emberek megkapnak a befizetett adójukból.
A térség országgyűlési képviselője, illetve a fideszes polgármesterek nem tettek semmit, hogy visszakapja az egészségügyi intézményeket a város?
Annyit sem, hogy amikor mi aláírásgyűjtést indítottunk ebben a témában, akkor alá se írták az ívet.

Félegyháza egy hangulatos alföldi város. Van a városban turizmus?
Idegenforgalmi fejlesztések terén nagyon nagy perspektíva van a város előtt, kiváló gyógyvizünk van, van egy régi, de még működő uszoda, és van egy 1920-as évek elején épült fürdőszállónk, ami a Klebelsberg Program mellett megvalósuló köztisztasági program részeként épült fel a városban. Szeretnénk ennek visszaadni a régi fényét, mert 30 éve ebek harmincadján van az épület. Köszönet és hála a bérlőknek, íjászok használják gyakorlóterepként, ők tartják karban és tartják távol a mindenféle betolakodókat az épülettől. Van egy koncepció a fejünkben: nagyjából 300 méteres körön belül van egy kiváló adottságú sportcsarnok, a vasúti pályaudvar, közlekedés szempontjából autópálya-csomópontnál, vasúti csomópontnál vagyunk, tehát kiváló a közlekedés ide a területre. Közvetlenül a vasúti csatlakozás mellett van a szálloda, a sportcsarnok, a gyógyvíz. És van egy kórház is, amiben mozgásszervi rehabilitációs részleg van.
Minden adott lenne ahhoz, hogy állami és önkormányzati összefogásból megvalósuljon egy olyan sportfelkészítő és építő helyszín, ahol bármely csapatsport vagy atlétikai csapatok, ökölvívó, birkózó, egyéb csapatok készülhessenek itt fel.
Hiszen lenne edzőterep, lenne rekreációs terep, lenne pihenésre lehetőség, hogyha ez a koncepció így meg tudna valósulni. Mi ezt 2014 óta próbáljuk átvinni. Ellenzékből ez nem megy.
Mi lenne ennek a fejlesztésnek a forrása?
Jelenleg van egy nyertes vármegyei önkormányzatnál lévő projekt, ami uniós forrás megérkezésére vár, ez a fürdőszálló és a strand felújításáról, új élmények létrehozásáról szól. Nem ismerem a részleteit, mert minden ilyen fejlesztési tervet titkosítanak, és még a képviselők sem jutnak hozzá. Ezen gyökeresen változtatni szeretnék, szélesebb rétegeket szeretnék bevonni, hogy a szakmailag nagyon jól kidolgozott projektjeinket tehessük ki véleményezésre a város lakossága elé, és az általuk született, közösen megalkotott koncepciót szeretnénk majd utána megvalósítani minden esetben.
