Felemelő: ilyen pompás a magyar nemzeti színekkel megvilágított Megváltó Krisztus szobra

2016 utolsó napja is ad okot arra, hogy büszkék legyünk történelmünkre, örökségünkre.

Dom Orani Tempesta, Rio de Janeiro érseke Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettessel még októberben folytatott megbeszélésen ajánlotta fel, hogy a jövőben egy-egy magyar ünnepen a magyar nemzeti színekkel világítanák ki Rio de Janeiro, egyben egész Brazília szimbólumának tartott Megváltó Krisztus szobrát. Semjén Zsolt az idei évre december 30-át, az utolsó magyar király, boldoggá avatott IV. Károly koronázásának 100. évfordulóját, 2017-re augusztus 20-át, az államalapítás ünnepét javasolta.

 

IV. Károlyt sokan a béke emberének tartják, akinek ugyan uralkodása a Nagy Háború borzalmas éveire, és az azt követő zűrzavaros időszakra korlátozódott, azonban hitét igyekezett mindig politikai döntései elé helyezni.

Így koronázták meg 100 éve az utolsó magyar apostoli királyt

Száz esztendővel ezelőtt ezen a napon koronázták meg IV. Károly királyt. Akkor még senki sem sejthette, hogy - legalábbis a mai napig - ez az utolsó ilyen ceremónia lesz történelmünkben. Két fontos célja volt: véget vetni a háborúnak, és egyben tartani birodalmát. Egyik sem sikerült neki, mégis óriási tisztelet övezi emlékét.

Akárhogy is, 2016 utolsó napja is ad okot arra, hogy büszkék legyünk történelmünkre, örökségünkre.