Felfüggesztették Kovács Béla mentelmi jogát - "Fény derülhet végre az igazságra"

A javaslatról nem elektronikusan, és nem név szerint, hanem kézfeltartással szavaztak az Európai Parlament képviselői.
 
Tavaly májusban derült fény arra, hogy Kovács Béla ellen feljelentést tett az Alkotmányvédelmi Hivatal, az ügyészség pedig kérte az EP-től a politikus mentelmi jogának felfüggesztését.
 
A kérést az ügyészség a sajtóban megjelent értesülések szerint az európai unió intézményei ellen folytatott kémkedés gyanújával indokolta.

Fény derülhet végre az igazságra Kovács Béla ügyében

- reagált a hírre egy közleményben a Jobbik. Alább változtatás nélkül olvashatják a nemzeti párt hivatalos nyilatkozatát.

"Meglepő gyorsasággal döntött a hétfői bizottsági határozat után az Európai Parlament. Korábban a bizottsági szakaszban másfél évig húzták az időt, de a mentelmi jog felfüggesztésével végre fény derülhet az igazságra. Kovács Béla többször is megerősítette a sajtónak, hogy nem kíván élni a mentelmi joggal és ezen álláspontjáról a bizottságot is tájékoztatta. A Jobbik ugyanis eltörölné a jogi egyenlőtlenséget eredményező mentelmi jog intézményét és más pártoktól eltérően soha nem is bújtunk mögé.
 
Az eljárás megindulásával végre talán tisztán lehet látni a pontos vádakat illetően, hiszen jelenleg csak a kormánypárti rágalmakon alapuló sajtópletykákat ismerjük. Bízunk benne, hogy a magyar bíróság, független és tiszta eljárás keretében végére jár ennek a lehetetlenül hosszúra nyúlt ügynek".