A húsvétra való felkészülés mindig a nagyböjttel történik. Ezen időszakban számot vetünk lelkünkkel, életünkkel, cselekedeteinkkel, mintegy rendet vágunk lelkünk elgazosodott sűrűjében, és nagy várakozással készülünk az eljövendő ünnepre, a nagyhétre, amely a teljes megújulást, a feltámadást hozza magával.
A keresztény világ a szent három napon: nagycsütörtökön, nagypénteken és nagyszombaton emlékezik Krisztus halálára. De mi is történik pontosan e három napon? Nagycsütörtökön ünnepeljük az utolsó vacsorát (a lábmosás és a két szín alatt való áldozás rítusával), nagypénteken Krisztus szenvedésére, halálára és temetésére (az oltárfosztás rítusával), és végül nagyszombaton Jézus sírban való pihenésére emlékezünk. E három nap előzi meg húsvétvasárnapot, a kereszténység voltaképpeni legnagyobb és legörömtelibb ünnepét: amikor Krisztus feltámadását ünnepeljük. Ezen ünnepen új erőt gyűjthetünk ahhoz, hogy lelkünket táltos paripákon szárnyalva az égig emeljük, és onnan leszállva éljük és hirdessük Isten Országának mindenkori szent megvalósulását.
Ma, amikor már mind messzi keleti, mind távoli nyugati irányból származó értesüléseink vannak különböző egzotikus kultúrák vallási szokásairól, hagyományairól, ünnepeiről, nem mehetünk el szó nélkül ezek, és az ezek által elénk tárt összefüggések mellett. Ezek között az újonnan felfedezett szokások között megtalálható számos, a mi keresztény feltámadás-ünnepünkkel párhuzamba állítható jelenség.
(Az ősmagyar vallásról bár sokat nem tudunk, annyit talán sejthetünk, hogy valamiféle sámánok által vezetett szertartásokat végeztek. Ezért a fent említett egzotikus példák közül egy olyat említünk, amelyben ugyancsak valamiféle sámánokhoz hasonló beavatottak szertartásába nyerhetünk betekintést.) A kereszténységben Krisztus halálával, és harmadnapra való feltámadásával kísérteties hasonlóságot mutat az iglulik eszkimók sámánbeavató szertartása, amelyben „a fiatal fiú vagy lány, aki sámán szeretne lenni, ajándékkal jelentkezik a kiválasztott mesternél, és kijelenti: »azért jöttem hozzád, mert látni akarok«. A tanonc a mester utasításai szerint hosszú órákat tölt magányban: két követ dörzsöl egymáshoz, vagy meditálva üldögél hókunyhójában. De meg kell tapasztalnia a misztikus halál és feltámadás élményét; »holtan« terül el, s három nap, három éjjel élettelenül hever, miközben felfalja egy óriási jegesmedve stb. »Akkor előjön majd a tó vagy a belső gleccser medvéje, felfalja mind a húsodat, csontvázat csinál belőled, és meghalsz. De majd megint megtalálod a húsodat, fölébredsz, és a ruháid odarepülnek hozzád.«” (Ez, és hasonló szertartásokról beszámoló idézetek Mircea Eliade Mítoszok, álmok és misztériumok című könyvében olvasható.)
De hasonló mitikus elemeket fedezhetünk fel – még ha nem is olyan egyértelműen – a fennmaradt, ősi tudást hordozó magyar népmesékben is, amikor a jelöltnek bajba kerülése után három napot vagy három évet kell szolgálnia valahol ahhoz, hogy megszabadítsa magát.
Az, hogy kereszténység által őrzött és ünnepelt feltámadás-történetnek ilyen, szerte a világon (beleértve talán saját ősi vallásunkban is) felfedezhető testvér-mintázatairól értesülhetünk, nemhogy nem von le ünnepünk értékéből, de egy elfogulatlan szemlélő számára ebből látható csak igazán, hogy ezek a történetek egyetemes jelleget hordoznak, univerzális érvényük van, nem csupán egy-két régmúlt nap történései, hanem mindezeknél mélyebb valóságot hordoznak, és a legfontosabb: transzcendentális jelentőségűek. Tehát nem úgy jelentek meg és jelennek meg mindenkor, mint ahogy a mai tudomány szereti deriválni jelentőségüket, mégpedig hogy a kultúra velejárói, mintegy melléktermékei, hanem éppen hogy az élet, a valóság egy olyan síkja elől lebbentik el a fátylat, amely olyannyira ősi, olyannyira egyetemes módon kapcsolódik ember létünkhöz, hogy minden időben, a föld minden vidékén egyaránt, és varázslatos, megmagyarázhatatlan hasonlóságokat mutatva jelenik meg.
Ekképpen kívánjuk hát minden olvasónak, hogy legyen áldott a húsvét e szent három napja, és hogy részesüljön nemzetünk egésze abból, amelyért minden hazafi küzd, a feltámadás valóságából, és ezáltal legyen Magyarország is valamiképpen Isten Országa!
