TEK-főigazgató: több ezer rendőr dolgozik a pápa biztonságán

TEK-főigazgató: több ezer rendőr dolgozik a pápa biztonságán

Több ezer rendőr dolgozik azért, hogy Ferenc pápa biztonságban legyen vasárnap Budapesten - mondta Hajdu János, a Terrorelhárítási Központ (TEK) főigazgatója pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.

Sem a magyar hatóságoknak, sem a vatikáni csendőrségnek, sem a nagy nemzetbiztonsági szolgálatoknak nincs a katolikus egyházfő fenyegetettségére utaló információja, így nincs technikai akadálya a látogatásnak - közölte Hajdu János.

Kérdésre válaszolva azt mondta, hogy a néhány órás látogatás neuralgikus pontja, amikor az egyházfő a pápamobillal közlekedik, és a legközelebb kerül a hívekhez. Hozzátette, hogy utóbbiak csak ellenőrzés után léphetnek a területre.

A 2020-ra tervezett pápalátogatásra már akkor megkezdődött a felkészülés. Az elmúlt hónapokban a Terrorelhárítási Központ már csak erre koncentrált, a műveleti, személyvédelmi és felderítési szakmai igazgatóságok is kiemelt feladatként kezelték a biztosítást - mondta.

"Mindent megtettünk, ami az erőnkből és a technikánkból telik," hogy a pápa biztonságban legyen 

- fogalmazott Hajdu János, hangsúlyozva, hogy együttműködnek a rendőri és titkosszolgálati társszervekkel.

Hivatalos: Ferenc pápa bejelentette, hogy szeptember 12-én Budapesten bemutatja a NEK zárómiséjét

Köszönetet mondott budapesti látogatása előkészítéséért Ferenc pápa a vasárnap déli Úrangyala-imádságot követő beszédében, amivel hivatalosan bejelentette, hogy szeptember 12-én délután az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) zárómiséjét koncelebrálja. Az MTI tudósításában azt írja, Ferenc pápa az apostoli palotáknak a Szent Péter térre néző ablakából mondott, olasz nyelvű beszédében kiemelte: szívből imádkozik mindazokért, akik látogatását szervezik és előkészítik.

Az előkészületekről szólva elmondta: a vatikáni csendőrséggel megtervezték a pápa útvonalát és annak biztosítását a reptértől a Hősök teréig, valamint alternatív útvonalakat jelöltek ki.

Úgy fogalmazott, hogy előkészítették a Hősök terét és a Szépművészeti Múzeumot, ami nem csupán látványos személyvédelmi intézkedést jelent, hanem hetekig tartó tűzszerészeti munkát is.

A pápa személyvédelmét a TEK és a vatikáni csendőrség együtt látja el - mondta.

(MTI)