Ferencvárosi címvédés vagy tizedik újpesti siker

VENDÉGCSAPAT LESZ A SAJÁT STADIONJÁBAN A FRADI

A találkozónak - amely 83 év után az első Újpest-Ferencváros kupadöntő lesz - a presztízs mellett komoly anyagi tétje is van, hiszen a győztes 100 millió forinttal gazdagodik, a vesztes pedig 25 millió forintot kap.

A két csapat a szombaton zárult bajnoki szezonban három alkalommal találkozott egymással, Újpesten 2-1-es FTC-siker született, míg a Groupama Arénában előbb 1-0-ra nyertek a lilák, majd két héttel ezelőtt 2-2-es döntetlen született úgy, hogy a vendégek két góllal vezettek.

[fb_pages_codes:stand]

Az összecsapásra, akárcsak egy évvel ezelőtt, ezúttal is a zöld-fehérek 2014 augusztusában átadott otthonában, a Groupama Arénában kerül sor, igaz, a címvédő Ferencváros a sorsolás miatt hivatalosan vendégcsapatként lép majd pályára.

NEM LESZNEK KÜLÖN METRÓK ÉS BUSZOK

Mivel kupadöntő lévén a két klub azonos számban részesült a belépőjegyekből, ezért - a jelenlegi adatok alapján - több mint ötezer lila-fehér drukker lesz majd a stadionban, ilyen népes lila-fehér táborra pedig még nem volt példa az FTC otthonában. A találkozóra kizárólag klubkártyával rendelkező drukkerek válthatnak belépőt.

Furcsa, hogy ugyan kiemelt biztosítást kap a találkozó, de a korábbi derbikkel ellentétben ezúttal nem elkülönítve, szervezetten, különmetrókkal vagy buszokkal érkeznek majd a vendégszurkolók, akik a Nagyvárad tér felől közelíthetik majd meg a Groupama Arénát. A Ferencváros szervezett szurkolói csoportjai 18 és 19 óra között várják a fradistákat a Bakáts téren, majd onnan vonulnak át a Népligetbe, ahol kivetítőkön tekintik meg a 20:30-kor kezdődő mérkőzést.