Férfi és nyugdíjas? Akkor nincs Önre szükség

A Fidesz szerint a férfiak annak örülnek, ha nem mehetnek nyugdíjba.

Miután népszavazási kezdeményezés lett a Jobbik és több civil szervezet által már régóta kezdeményezett ügyből, vagyis abból, hogy a férfiak is mehessenek nyugdíjba 40 év munkaviszony után, az MSZP is meg akarta lovagolni a hullámot, politikusuk, Korózs Lajos közleményt adott ki.

Ebből kiderül: az MSZP arra biztatja szimpatizánsait, aktivistáit, hogy támogassák a népszavazási kezdeményezést.

Korózs szavaira szintén közleményben válaszolt a Fidesz-frakció, akik szerint az MSZP hiteltelen és veszélybe sodorná a nyugdíjrendszert, és elmúltnyolcév, IMF, ha a baloldalon múlik, akkor ma nyugdíj sincs, összeomlik minden, de a Fidesz természetesen megakadályozta a világvégét, minden stabil, minden remek.

Nem is a szokásos, menetrendszerű csörte a lényeg, hanem az, amivel a Fidesz beleáll a népszavazási kezdeményezésbe. Azt írják, a Nők 40 program a nyugdíjhoz közeledő nők megbecsüléséről szól, akik évtizedeken át keményen dolgoztak és mellette gyermekeket neveltek fel.

A férfiaknál viszont egész más a helyzet a kormánypárt szerint, úgy vélik ugyanis, hogy

a férfiaknak a legnagyobb becsülés (itt biztos megbecsülést akartak írni) a munka és az, ha szükség van rájuk. Azt szeretnénk, hogy amíg tudnak, dolgozhassanak.

Szóval, kedves férfiak, ha a Fideszen múlik, dolgozzanak csak, amíg bírják. Ha már nem bírják, akkor a kormánypárt szerint egyszerűen nincs Önökre szükség.