Tanul a Fidesz veszíteni: a jászberényi jelöltet eltüntették, a képviselőjük napok óta hallgat

Tanul a Fidesz veszíteni: a jászberényi jelöltet eltüntették, a képviselőjük napok óta hallgat

Sok szempontból érdekes és értékes győzelmet aratott a jászberényi lokálpatriótákkal közösen Budai Lóránt tegnap esti időközi helyhatósági választáson.  

Még biztosan lesz szó arról, hogyan indultak hadba a helyiek az állampárt ellen, de most egy pillanatra nézzünk meg a vesztes felet, azaz a fideszes oldalt. 

Ugyanis veszíteni lehet a politikai versenyben, de ahol egy ekkora méretű brutális vereséget nem látnak előre egy települési választáson, ott komoly strukturális és szakmai gondok vannak. Mintha a rendszerbe kódolt kontraszelekció, elbutulás megkezdődött volna.

Persze az is lehet, hogy a Fideszben is tisztában voltak a (helyi) helyzettel, csak épp most tanulnak meg veszíteni Orbán Viktor emberei. 

A Jászság egyébként nagyhangú országgyűlési képviselője, a fideszes Pócs János például január 10-e óta hallgat a közösségi oldalán. Legutóbb arról tájékoztatta a követőit, hogy a kormány támogatja a kis hentes üzleteket. Láthatóan

nem akart részese lenni, vagy nem akarták, hogy részese legyen ennek az óriási, készülő jászberényi pofonnak. 

Még kínosabb a jászberényi kihívó, dr. Besenyi Orsolya további sorsa. Miután a Fidesz a helyi kórház orvosigazgatójából egy állampárt által támogatott polgármester-jelöltet kreált, akit aztán elindított a jászberényi lokálpatriótákkal szemben, azt a lehetőséget sem adták meg számára, hogy elismerje vereségét: a közösségi oldala a kétharmados bukás másnapjára eltűnt a közösségi oldalról.

Groteszk látvány, ahogy például a Fidesz Jászság Facebook-oldala kinéz, az elérhetetlen tartalmakkal a hírfolyamban. 

Abban talán még a Lendvay utcában sem hihetnek, hogy Pócs János elhallgattatásával, valamint Besenyi Orsolya eltüntetésével nem ég majd rájuk a jászberényi vereség. Mindenesetre érdekes nézni, ahogy a Fidesz veszíteni tanul.