Néppárt: 148-an támogatták (a Fidesz elleni) módosítót, és csak 28-an ellenezték

Néppárt: 148-an támogatták (a Fidesz elleni) módosítót, és csak 28-an ellenezték

Az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti (EP) csoportja megszavazta a frakció alapszabályát módosító tervezetet - közölte Pedro Lopez de Pablo, az EPP EP-frakciójának alelnöke szerdán a Twitteren. A módosítás többek között lehetővé teszi az egyéni tagság megszüntetése mellett egy egész csoport tagságának kollektív megszüntetését is kellő indokok alapján, a pártcsalád alapszabályának legsúlyosabb megsértése esetén.    

Ahogy arról az MTI beszámolt,

a 148 támogató, 28 ellenszavazat és 4 tartózkodás mellett elfogadott alapszabály lehetővé teszi egész delegációk kizárását és tagságuk felfüggesztését,

amíg korábban ezekre csak adott képviselő esetében volt lehetőség. A szöveg megtartotta azt a szabályt, amely a kizárásról szóló döntéshez kétharmados többség meglétét írja elő.

A módosított működési szabályzat szerint egy tag vagy egy teljes képviselőcsoport jogainak ideiglenes, meghatározott idejű felfüggesztésének elfogadásához szintén kétharmados többség szükséges.

A Fidesz a szavazást követően bejelentette, kilép a Néppártból:

Orbán Viktor a Néppártnak: "egyértelműen ellenséges lépés a választóinkkal és a Fidesszel szemben"

Ahogy arról beszámoltunk, a Fidesz kilépett az Európai Néppártból (EPP), erről Orbán Viktor miniszterelnök-pártelnök tájékoztatta a néppárti frakciót. Mint írta, csalódottan látják, hogy miközben több százezer európai ember kerül kórházba az EPP képviselőcsoportját belső adminisztratív ügyek bénítják meg, és azzal é foglalatoskodik, hogy "elnémítsa és letiltsa a demokratikusan megválasztott" fideszes európai parlamenti képviselőket.