Újabb kritikát kapott a Fidesz a CSU-tól és a CDU-tól

"Jelzést kell adni arról, hogy mit lehet, és mit nem lehet, ezt megtettük, és reméljük, hogy ez a jelzés meg is érkezik."

Paul Ziemiak és Markus Söder egyaránt kitérő választ adott arra az újságírói kérdésre, hogy az EPP-nek ki kell-e zárnia tagjai közül a Fideszt a migrációval foglalkozó magyar kormányzati kampány miatt - írta az MTI.

A CDU főtitkára a párt elnökségi ülése után tartott tájékoztatóján elmondta, hogy a testület "elítéli" a kampányt és "elhatárolódik" tőle.

Mint mondta, a kampány "semmilyen formában nem felel meg álláspontunknak és politikai stílusunknak, az EPP értékeiről nem is beszélve".

Hozzátette: a CDU és a CSU szövetsége "strukturált párbeszédet" folytat a Fidesszel, amelynek során szóvá teszik a kampány ügyét.

A közelgő európai parlamenti (EP-) választásra utalva aláhúzta, hogy az "EU intézményei ellen is" irányuló kampány alapján a CDU elnöksége megállapította: "így nem működhet a közös választási küzdelem és a közös munka".

Markus Söder a CSU elnökségi ülése után tartott tájékoztatón kérdésre válaszolva elmondta: "ilyen kampányokat mi nem tudunk támogatni", és a magyar fél által választott út "nem az az út, amelyen mi járunk".

Az ügyet meg kell tárgyalni az EPP keretein belül - tette hozzá Markus Söder, aláhúzva: "azt akarjuk, hogy mindnyájan együtt maradjunk, de azt is világossá kell tenni, hogy miről van szó, jelesül arról, hogy a politikai közepet képviseljük, és ilyen utakat nem akarunk támogatni".

Elmondta: "jelzést kell adni arról, hogy mit lehet, és mit nem lehet, ezt megtettük, és reméljük, hogy ez a jelzés meg is érkezik", ezért az EPP következő gyűlésén "beszélni kell arról, hogy hogyan tovább".

Hozzátette, hogy álláspontjukat a kétoldalú kapcsolatok keretében is ismertették a magyar féllel.