Tóthné Szabó Anita ötödik ciklusát kezdi meg a település élén. A Fidesz-KDNP színeiben ismét megválasztott politikusa helyi képviselő-testület október 10-i alakuló ülésén az eddig elért eredmények felsorolása és a kötelező kincstéri optimista jóslatok mellett olyasmit is mondott, amit kormánypárti oldalról ilyen nyíltan talán még soha nem hallhattunk.
"Szembe kell nézni a dizájner drogok mérhetetlen terjedésével és az ehhez kapcsolódó súlyos közbiztonsági problémákkal"
- ismerte be a polgármester. Erről a problémáról a kormánytól szinte sosem hallhatunk semmit, s ha nagy ritkán mégis, igyekeznek bagatellizálni.
Így tett Rétvári Bence is, amikor Lukács László az Országgyűlésben október 7-én a drogok járványszerű terjedésére és a mélyülő közbiztonsági válságra mutatott rá, amely az országban leginkább Heves vármegyét és más, leszakadó régiókat sújt. Az államtitkár hazánkat "Európa egyik legbiztonságosabb országának" nevezte, s ezt azzal igyekezett alátámasztani, hogy a hozzánk látogató világsztárok teljesen biztonságban érezték magukat.
A Rétvári által idézett sztárok aligha jártak Mezőtárkányban, ahol már a fideszes polgármester is kénytelen beismerni, mekkora a baj.