Fityisz a fogyatékos sportolóknak

Magyar bajnokként a Győri Siketek és Nagyothallók Sportklubja vehetne részt a siketek áprilisi törökországi „Bajnokok Ligájában", de nincs meg a pénz az utazáshoz, sőt, nemrég az egyik támogatást ígérő is visszalépett – számolt be róla a hirszerver.hu.
 
A győri együttes hároméves hegemóniát megtörve előzte meg a budapesti SSC-t a hazai pontvadászatban, s harcolta ki ezzel a részvételt a 16 csapatos, siketek és nagyothallók részére kiírt DEAF Champions League-ben. A siketek és nagyothallók szövetségétől már írásban is megjött a meghívó, miszerint a győri együttes vehet részt a tizenhat csapatos antalyai tornán. Ehhez azonban pénz is kell, mivel a verseny önköltséges.
 
A nevezési díjat – 300 eurót – már befizette az egyesület. Számításaik szerint hárommillió forintot kell összegyűjteniük, fejenként úgy száznegyvenezer forintot, hogy el tudjanak utazni.
 
A Jobbik önkormányzati képviselője módosító indítványt nyújtott be a költségvetés tárgyalásakor. Kérte, hogy az önkormányzat 3 millió forinttal támogassa a Győri Siketek és Nagyothallók Sportklubjának a törökországi versenyen való részvételét. A közgyűlés többsége, a fideszes Borkai Zsolt vezetésével leszavazta a módosító indítványt. Ugyanakkor a „helyi lakosság identitástudatát és lokálpatriotizmust erősítő kiadásokat” – ami például „I love Győr”-plakátokat jelent – megszavazta.