Folytatódik az országos szúnyogirtás

Sőtz, ezen a héten Budapesten is megkezdődik a szúnyogirtás az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) irányításával.

A tájékoztatás szerint a program harmadik hetében Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Fejér, Hajdú-Bihar és Vas megyében, Győr, Komárom, Mosonmagyaróvár, Szekszárd és Szolnok térségében, a Dunakanyarban, a Csepel-szigeten, a Dráva mentén és a főváros egyes részein végeznek szúnyogirtást földi, illetve légi kémiai eljárással.
   
A terv kivitelezése az időjárás függvényében változhat - tették hozzá.
   
Folyamatosan zajlik a központi szúnyoggyérítési programba időközben bejelentkező települések kérelmeinek elbírálása. Az igény indokoltságát minden esetben szakértők vizsgálják meg, ezt követően történik meg a szükséges engedélyek beszerzése, a többi között az Országos Tisztifőorvosi Hivataltól.
   
Továbbá az önkormányzatok a központi program mellett önállóan is végezhetnek szúnyoggyérítést, illetve a kiemelt turisztikai helyszínek a Magyar Turizmus Zrt. támogatását is kérhetik ehhez - közölte az OKF.