A Momentum keresztbe tett a DK-s főpolgármester-helyettesi jelölésnek

A Momentum keresztbe tett a DK-s főpolgármester-helyettesi jelölésnek

Elmaradt a Fővárosi Közgyűlés, mert a Momentum nem akarta megszavazni a DK-s Bősz Anettet főpolgármester-helyettesnek.

A DK szerdán kiadott közleménye szerint Gy. Németh Erzsébet országgyűlési képviselővé válásával a Demokratikus Koalíció Bősz Anettet bízta meg azzal a feladattal, hogy a DK következő főpolgármester-helyettese legyen.

Bár 2019 óta természetes, hogy az ellenzéki pártok az ellenzéki együttműködés keretében megszavazzák egymás jelöltjeit Budapesten, a Momentum hivatalosan arról tájékoztatta a DK-t, hogy a két párt közötti, időközi választásokkal kapcsolatos viták miatt nem fogja megszavazni Bősz Anett főpolgármester-helyettessé válását – fogalmazott a DK, hozzátéve, hogy végül ezért döntött a főpolgármester a Fővárosi Közgyűlés elhalasztása mellett.

A Demokratikus Koalíció szerint a viták természetes velejárói egy demokratikusan működő közösségnek, ezek azonban nem sodorhatják veszélybe Budapest kormányozhatóságát.

„A Momentumnak meg kell értenie, hogy vigyáznunk kell Budapestre, mindarra, amit együtt elértünk, és ez sokkal fontosabb az időközi választásokkal kapcsolatos vitáknál.

– írták.

A Demokratikus Koalíció felszólította a Momentumot, hogy szavazza meg Bősz Anettet főpolgármester-helyettesnek a következő Fővárosi Közgyűlésen.

Karácsony Gergely főpolgármester közölte: ha megvan a pártok közötti megállapodás "a tőlünk független ügyekben", akkor vissza tudnak térni saját feladataikhoz. Nagy valószínűséggel a jövő héten nem tudják pótolni a közgyűlési ülést, így várhatóan két hét múlva tartják majd meg - tette hozzá.