Számtalan kép, videó és hírösszefoglaló született a franciaországi világháborús centenáriumi megemlékezésekről. November 11-én volt száz éve, hogy véget ért az I. világháború, és aláírták az első compiegne-i fegyverszüneti egyezményt. Ebből az alkalomból nagyszabású programsorozat vette kezdetét Franciaországban, ahová csaknem száz ország képviselője, köztük 72 állam- és kormányfő érkezett, hogy együtt emlékezzenek a XX. század egyik legpusztítóbb háborújának a befejezésére. De nem csak a múlt kapott főszerepet az eseményeken, jelenünk aktuál- és geopolitikai vonzatai is színpadra kerültek. Közjátékból nem volt hiány.
Az egyik személyes kedvencem az a mozzanat (amit érthető okokból több kép és videó is megörökített), amikor a párizsi Diadalívnél rendezett ünnepélyes megemlékezésen Vlagyimir Putyin odament köszönni Donald Trumpnak. Tekerjünk azonban vissza egy picit.
Az amerikai elnök a feleségével érkezett meg az eseményre. Trump a szokásos szúrós, mogorva tekintetét vette fel. Elképzelhető, hogy így akarta sugallni a világnak vélt erőfölényét és rendíthetetlenségét. Lassan, kimérten, láthatóan önnön nagyságától telve lépkedett a már első sorban álló Angela Merkel német kancellárhoz és Emmanuel Macron francia államfőhöz, hogy üdvözölje őket. Trump mindkettőjükkel baltaarccal fogott kezet, mintha nem is két szövetséges ország vezetőjével találkozna. Macron és Merkel határozottan viszonozták az amerikai elnök metsző tekintetét, pedig a felvételek tanúsága szerint Trump érkezése előtt még jókedvűen csevegtek egymással. Aztán jött Vlagyimir Putyin. Gyors lépésekkel, hetykén, szája sarkában huncut mosollyal, mint egy randira készülő magabiztos hódító. Először kezet fogott Macronnal, tőle egy félszeg mosolyt kapott. Merkel, ahogy az amerikai elnöknél is, maradt a protokolláris illendőség keretein belül. Putyin szinte rá se nézett, úgy tűnt, alig várja, hogy széles mosollyal Trumphoz érjen, akivel kezet rázott, majd bólintott egyet, és hüvelykujját felemelve, talán azt akarta jelezni: „rendben vagyunk”. Nehéz leolvasni Trump arcáról, hogy ez meglepte-e vagy csak nem tudta hova tenni, de atyaian megsimította az orosz elnök vállát. Lehet, hogy emiatt kell még majd magyarázkodnia az amerikaiaknak...
A végtelenségig lehetne elemezni ezeket a gesztusokat, hogyan is állnak egymáshoz az egykori háborús felek mai vezetői. Lenyomatai a mai világpolitikai eseményeknek, amelyekről egyre többször azt hallani, hogy bár 100 évvel ezelőtt más körülmények uralkodtak, mégis párhuzamba állíthatóak az I. világháború előtti politikai klímával. Erre utal, hogy Emmanuel Macron az ünnepségen tartott beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy a világban ismét a „történelem fenyeget”, ezért a béke megőrzésére és „a befelé fordulás, az erőszak, a leigázás” elutasítására kérte a világ vezetőit. A patriotizmust (vagy hazafiságot) „a nacionalizmus és az önzés teljes ellentétének” nevezte. Elemzők szerint ezzel egyértelműen Donald Trumpnak üzent, aki nyíltan nacionalista és a XX. század eleji amerikai doktrínához hasonlóan izolációs politikát folytat.
Az amerikai elnöknek intézte szavait a Párizsi Békefórum elnevezésű háromnapos rendezvény vasárnapi megnyitóján Angela Merkel is. Ő azt mondta: az egyre növekvő nacionalizmus és populizmus fenyegetést jelent az 1945 után létrejött „európai békeprojektre”. Azt is kiemelte, hogy a mai kihívások többségét nem tudja egyetlen ország egyedül megoldani, ezért van szükség egységes megközelítésre. Trump már nem hallotta a német kancellár kioktató mondatait, mert addigra repülőre ült, hogy visszatérjen az Egyesült Államokba.
Nem árt megjegyezni, hogy a világ „fekete bárányának” tartott Oroszország lényegében hasonló állásponton van, mint Merkel és Macron. Az évente megrendezett Valdaj Klub találkozóján kifejtett orosz álláspont szerint a jelenlegi világrend omladozóban van és egy kaotikus, egoista hozzáállású világ jön. Ha így nézzük, a „fekete bárány” jelmeze jobban illik most Donald Trumpra, mint Vlagyimir Putyinra, még ha az óvatosság indokolt is az orosz törekvések irányába.
A végső konklúzió még nem vonható le, a tanulságok csak történelmi távlatokban lesznek értékelhetőek. Jóllehet, hogy ehhez is kell még majd száz év, ahogy az I. világháború után is kellett. Jelenünk kérdéseire a válaszokat a jövő történészei fogják megismerni és azokat értékelni. De ha már kérdések, akkor az elején említettem, hogy foglalkoztat egy kérdés.
A centenáriumi ünnepségek képein és videóin felfedezhetőek az I. világháborúban résztvevő országok mostani képviselői, valamint vezetői. Noha az Osztrák-Magyar Monarchia a háború következményeként szétesett, mégis hiányoltam, hogy nem láttam felbukkanni Magyarország képviseletében senkit sem. Miért? 3,8 millió ok lett volna erre (nem beszélve a következményről, a trianoni békediktátumról). Ennyi katonát soroztak be az I. világháború idején az akkori Magyarország területéről. Rosszul láttam volna, hogy a magyar diplomácia nem képviseltette magát magas szinten Franciaországban, ha már valami miatt nem tudott ott lenni Orbán Viktor? Vagy meg sem hívták? Az MTI csak magyarországi megemlékezésekről számolt be a magyar kormány részéről. Mit üzen ez? Ha mégis volt delegáció, nem tették az ablakba. Mi az oka?
Nem is egy kérdés ez már, de jó volna ismerni a válaszokat.
Címlapfotó: Czeglédi Zsolt/MTI - Az I. világháborúban hősi halált halt katonák felújított hadisírjai Debrecenben az ünnepélyes átadás napján, 2018. november 11-én.
(A szerző további cikkei nyomon követhetőek a Facebook-oldalán is. Kövesd Te is!)