Emmanuel Macron vagy megreformálja Franciaországot és az Európai Uniót, vagy megbukik

A konferenciáról itt írtunk már:

Bel- és külpolitikai értelemben is drámai változást hozott Emmanuel Macron győzelme. Franciaországban a kettőt nem igazán lehet elválasztani egymástól, szoros az összefüggés a belügy és a külügy között. Az eredmény gyakorlatilag lecserélte a francia elit többségét: a Nemzetgyűlés tagjainak 75 százalékát olyan emberek teszik ki, akik az előző választás után nem voltak képviselők. Ők most tanulják a parlament működését és a képviselőség mibenlétét.

Az átalakulás a külföldnek diplomáciai fejtörést okozott, fel kell venniük a kapcsolatot az eddig szinte ismeretlen macronista képviselőkkel, a viszonyrendszert a nulláról kell felépíteni. Ezt az Előre! (En Marche! – másik nevén A Köztársaság Lendületben!, La République En Marche!) is szorgalmazza, európai párthálózatot kívánnak építeni, Magyarországon a Momentummal működnek együtt.

Az elnökválasztáson óriásit bukó Szocialista Párt (Parti socialiste) nagyjából 100 millió eurót elveszített állami támogatásából, ez Macronékhoz került, ami a pártrendszer tartós átalakulását is magával hozhatja.

A hagyományos pártok beszakadtak, a két legerősebb a fiatal En Marche! és a Nemzeti Front (Front national) lettek. A Republikánusok (Les Républicains) lehetőségét François Fillon korrupciós ügye törte össze. A szocialisták akkora pofont kaptak François Hollande kormányzása után, hogy még a szélsőbalos, Jean-Luc Mélenchon és pártja, az Engedetlen Franciaország (La France insoumise) is előttük végzett.

Macron és a centrális erőtér

Macron valószínűleg megpróbálja létrehozni az itthon már ismert centrális erőteret. Nem egyszerű jobboldali pártot akart magának, hanem centrista mozgalmat, ami meghaladja a huszadik századi ideológiákat, vagy legalábbis hidat épít közöttük, így bal- és jobboldalról is halászott témákat.

Jobboldali ellenzékét a Republikánusok, a baloldalt a szocialisták adhatják, így az En Marche! az egyedüli kormányképes erő képében tud tetszelegni – persze ez még odébb van. Ha kontrollálni tudja ennek a két pártnak a támogatottságát, az azért is hozhat neki, mert azt mondhatja, hogy ő az egyetlen, aki képes megakadályozni Marine Le Pen kormányzását, így olyan plusz táborra tehet szert, amit már idén is megszerzett: azokat a szavazókat, akik nem őt akarták elnöknek, de Le Pent még annyira sem.

Érdekesség, hogy Le Pen érdeke itt megegyezik Macronéval. Mindkettő félnek jó az a törésvonal, ami áthalad a szocialistákon és a Republikánusokon, egymást erősítik azzal, hogy az ő párharcukká próbálják szűkíteni a francia belpolitikát. A szintén népszerű Mélenchon még okozhat fejtörést a Nemzeti Frontnak, mindkét tábor szavazói radikálisok, ezt felismerve Le Pen támogatóira startol a szélsőbal.

A helyzet lehet, hogy csak ideiglenes, mert jelenleg a régi néppártoknak nincs vezetősége, meg kell várni, hogy a tisztújítás hoz-e érdemi változást valamelyikük esetében.

Le Pen gyengült

Le Pen a választások óta sokat gyengült pártjában, de nincs politikai vezető riválisa jelenleg. A Nemzeti Front eddigi legjobb eredményét érte el, de Le Pen rossz vitastratégiát választott, többek között ezért sem volt esélye Macron ellen. Az elnöki személyiség kidomborítása helyett a kampányban is ellenzékiként viselkedett, amivel nem tudott szavazatokat nyerni.

Pártjában jelenleg ideológiai viták zajlanak. A szuverenista, gazdaságilag baloldali vonal harcol a vidéki, gazdaságilag liberálisabb, konzervatív térféllel. A Republikánusok erre a rétegre eséllyel pályáznak, ha összeszedik magukat.

Mi van most a hagyományos néppártokkal?

Ahogy fent is említettük, mindkettejük esetében vezetési válság van. A szocialistákat kilépések gyengítik, Manuel Valls, aki korábban miniszterelnök is volt, inkább Macront támogatja. Van olyan, aki külön mozgalmat indított, de általában is jellemző a francia baloldalon a szalámizódás, egyre több a kis balos párt, ez szintén ismerős lehet nekünk. Legalább annyira megosztottak, mint a hazai baloldal, csak ott még a radikálisok is csábítják a szavazókat.

Nem kizárólag a rossz kormányzás, hanem a szociáldemokrata értékrend válsága is tehet a bukásról, ahogy az Németországban is megfigyelhető az SPD esetében. Ezek a pártok már nem feltétlenül a munkás réteget képviselik, hanem inkább a középosztályt. Így nem az a kérdés, ami korábban a középpontban volt, hogy hogyan biztosítsanak jobb életszínvonalat az igazi melósoknak, hanem egyéb területek kerülnek előtérbe, például a rendpártiság kérdése, a migrációs válság megoldása stb., amikre nem volt egyértelmű és határozott válaszuk.

Növeli a baloldal válságát, hogy nincs nemzetközi példa előttük, akit talán követhetnének. Nincs már Barack Obama, nincs már Tony Blair, nincsenek nagy kaliberű baloldali vezetők.

A Republikánusok háromfelé szakadtak, náluk sincs irányító, így mindkét párt esetében meg kell várni a tisztújításokat, hogy változhasson a helyzet.

Macron kihívása

Emmanuel Macron hasonló kihívással találhatja magát szemben, mint Charles de Gaulle a hatvanas években. Nyilván a párhuzam sarkított, de van egy hasonló elem: mozgalomból választási győzelem, ami után az a kérdés, hogy sikerül-e stabilizálni a rendszert? A stabilitási kérdésekhez viszont először át kellene vinni a reformokat.

Az En Marche! meglehetősen furcsa tömörülés. Nagyon zártak, alig kommunikálnak a sajtóval és antidemokratikusan működnek. Igazi elnöki pártról van szó, ez a belső mechanizmus sokaknak nem tetszik, de Macron nem enged, mindig keresztülveri az elképzeléseit, teljesen autoriter módon üzemelve, ráadásul ő sem szereti túlságosan a sajtót, ritkán ad interjút.

Macron terveiről csak röviden számolunk be, mert külön anyagot érnének elképzelései. Határozott célja, hogy megreformálja Franciaországot és az Európai Uniót, szűkebben meghatározva az eurózónát. Mélyítené a közös valutát használó államok gazdasági integrációját, közös költségvetéssel és pénzügyminiszterrel, de ebben egyelőre nem talált jelentős partnereket.

Franciaországban sokat várnak gazdaságpolitikájától, a legnépszerűbb témákat is felkarolta: startup birodalommá tenné hazáját, csúcsra járatná a kutatást és fejlesztést (K+F), üzletbarát környezetet alakítana ki, kampányt indított, hogy a Brexit után Londonból Párizsba költözzenek a nagy vállalatok és bankok székhelyei, bár ezt már Hollande is szorgalmazta.

Macronnak hazai pályán kell bizonyítania ahhoz, hogy Brüsszelben is komolyan vegyék reformjavaslatait. Ahhoz, hogy otthon rendet tartson, nem kerülheti el a megszorításokat, be kell tömködnie a költségvetési lyukakat. Három százalék alá vinné a hiányt, ami már nagyon régóta nem sikerült, Franciaországban ezért mutatják azt a friss közvélemény-kutatások, hogy Macron népszerűtlen. Az ilyen politikát soha nem támogatják tömegek, de elengedhetetlen ahhoz, hogy berúgja a francia motort. A gazdaság mellett megreformálná a munkaerőpiacot és a képzést is.

Annyit már mindenképp elért, hogy sikerült javítania országa nemzetközi imázsán a határozott külpolitikai fellépésnek köszönhetően. Franciaországban hagyományosan az elnök domíniuma a külpolitika. Párizs újra a világpolitika alakítója akar lenni, Macron közvetítői szerepet ajánlott közel-keleti konfliktusokban, eredményeket is ért már el, ahogy a hazai reformjai is lassan elindultak, főleg rendeletek útján.

Macron remekül használja ki, hogy Trump izolacionista irányba terelte az Egyesült Államokat, így Párizs benyomulhatott a nemzetközi diplomácia üres tereibe. Vezető szerepet szánna országának a kutatások mellett a környezetvédelemben is.

Összességében elmondhatjuk, hogy Franciaország új elnökét nem lehet politikai skatulyába zárni, tévedünk, ha kétségek nélkül valamelyik oldalhoz soroljuk. Jobb- és baloldali elemeket egyaránt beemelt tervei közé, de protekcionista és populista szólamoktól sem ódzkodik, igazi centristaként viselkedik, meghaladva az ideológiákat. Ugyanakkor globalista és liberális, a piacot viszont mégsem védi annyira, amennyire gondolnánk egy ezen az oldalon álló politikai vezetőtől. A migrációs agendája szintén jóval szigorúbb a hagyományos liberális gondolatoknál.

Azt viszont le kell szögezni, hogy egyetlen lehetősége van. Macron reformer, megújítaná Franciaországot és az Európai Uniót. Azon lehet vitatkozni, hogy kinek mennyire szimpatikusak ezek az elképzelések, de az tagadhatatlan, hogy van víziója. Ha működnek a reformjai, egy ciklusnál hosszabb távra is tervezhet Franciaország élén. Ha viszont bukik, nem lesz visszaút.

Nekünk, Magyarországon, már csak azért is érdemes figyelnünk rá, mert Angela Merkel helyett (aki utolsó ciklusában valószínűleg már csak a saját szobrát fogja építeni) belőle lehet az Európai Unió új vezetője, ami a mi lehetőségeinket is alaposan befolyásolja.