A koronavírus-járvány frontvonalában dolgozó orvosok, ápolónők és a kórházi személyzet hónapok óta megfeszített munkával segítik a betegek gyógyulását. Ez a munka azonban nemcsak rendkívül kimerítő, de mentálisan is igénybe veszi az érintetteket. Tavasszal főleg a védekezéshez szükséges eszközök hiánya nehezítette a feladatok elvégzését, mostanra azonban inkább a szakorvoshiány miatt egyre nehezebb az intenzív osztályokon, illetve a covid-osztállyá átalakított kórtermekben ellátni a súlyosabb eseteket. Ilyenkor leginkább egymáson segítenek a kollégák: jobban odafigyelnek a másikra, megbeszélik a súlyosabb eseteket, de az ennyire szélsőséges viszonyok miatt talán még nagyobb jelentősége van számukra annak, amikor a közös erőfeszítések után a betegek végre felépülnek és hálásak amiért megmentették az életüket. Eisenhauerné Fördős Andrea, a Független Egészségügyi Szakszervezetnek (SZEF) alelnöke, a Szent János kórház ápolási osztályának osztályvezető főnővére számolt be lapunknak a most valóban rendhagyó kórházi munkáról, hiszen őt és még sok kollégáját más osztályokról vezényelték covid-betegeket ápoló osztályokra, illetve intenzív osztályokra. Ott nagyon monoton munkát végeznek a magas halálozási arány miatt kevés sikerrel, ami valóban megviseli a szülészetről, szemészetről, vagy akár az adminisztrációtól oda irányított ápolószemélyzetet és orvosokat. A SZEF alelnöke azt is jelezte, a szakszervezet számára nem elfogadható, hogy a járvány után is hónapokra más osztályokra irányítsák a személyzetet.
Lapunk is sokszor beszámolt a járvány kapcsán a különféle számadatokról, hogy hiányosak voltak a felszerelések, az orvosok és az ápolószemélyzet milyen erőfeszítéseket végez, de arra kérem, beszéljen egy kicsit a hétköznapokról. Hogyan néz ki ez az intenzív osztályon, illetve a kórtermekben?
Az ünnepek alatt és után egy kicsit enyhült a járvány, csökkenő tendenciát mutattak a számok, de így is sok volt a súlyos eset. Most mintha lassan ismét emelkedne az ellátandó betegek száma. Nekem főnővérként elsősorban a szervezés, gyógyszer és anyagellátás biztosítása a feladatom, de naponta vizitelek az osztályon, beszélek a betegekkel, meghallgatom a kéréseiket, panaszaikat, s ha kell segítem a nővérek munkáját a betegágy mellett. A koronavírus-járvány második hullámának csúcsán nagyon túlterheltek voltak a Covid-osztályok, ez egyébként országosan is jellemző volt. Az ellátást megnehezíti, hogy ezekre az osztályokra sok kollégát irányítottak át a legkülönfélébb területekről, más intézetekből, sőt még az adminisztrációról is. Nagyon kevés az intenzív szakápoló, az intenzív terápiás orvos és egy szemész, egy sebész, vagy például szülész szakorvos, illetve szakápolók, asszisztensek, működnek közre a belgyógyászati ellátásban.
Nehéz volt felvenni a munkát ezeknek az ápolónőknek, orvosoknak ebben a számukra teljesen más területen?
Rendes körülmények között ez egy folyamat lenne míg ezt megtanulják a kollégák, de erre most nem volt idő. Nagyon igyekeztek az átirányított kollégák és minden tőlük telhetőt megtettek, de persze nekik sem volt ez könnyű. Gondoljunk csak bele: aki eddig gyerekosztályon, vagy adminisztrációs területen dolgozott és bekerül egy ilyen osztályra, annak egy haláleset is borzasztó pszichés megterhelés lehet. Tehát nemcsak fizikális megterhelés ez számunkra, számukra, hanem mentálisan is leterheltek a kollégák.
Nagyon fáradtak már?
Igen. Ez egy nagyon monoton munka és kevés a siker. A munkakörülmények is nehezek a védőfelszerelésben. Az intenzív osztályokon magas a halálozási arány, tehát a kollégák egy része kiégett, belefásultak, belefáradtak a sok munkába.
Főnövérként ilyenkor azért többet foglalkozik a nővérek lelkével is?
Hogyne! Véleményem szerint ez is a főnővérek feladata, de a kórházak pszichiátriai osztályáról is kapnak segítséget a kollégák, ez egyébként több kórházban is biztosított.
Kihez fordulnak inkább a nővérek? Önhöz, a főnővérhez, vagy a szakemberhez?
A szakemberekhez viszonylag kevesebben fordulnak. Nekem és a többi vezetőnek kell sokszor meghallgatni a kollégákat és segíteni, ahogyan csak lehetséges.
Mondana néhány esetet, amik valamiért jobban megmaradtak Önben?
Volt ilyen több is az elmúlt hónapokban. Egy 36 hetes terhes kismama például igen súlyos tünetekkel került ide. Amikor behozták még oxigénmaszkkal kellett segíteni a légzését, de nagyon szépen felgyógyult ő is és a magzatnak sem lett semmi baja. Nagyon hálás volt nekünk amikor hazaengedtük. Egy másik eset pedig egy 92 éves néni volt, aki ugye a magas kora és a társbetegségei miatt különösen veszélyeztetett betegünk volt, de nagyon jól reagált a kezelésekre és ő is rendbe jött. Nyilván volt sok olyan betegünk, akit hetekig ápoltunk, kezeltünk minden nap, de sajnos elvesztettük. De inkább a pozitív esetekre emlékezünk jobban, hiszen ezek adnak nekünk is erőt.
Találkozott olyan beteggel, aki vírustagadó volt?
Igen! Volt egy fiatalember, akit behoztak. Ő mondta is, hogy nem gondolt a tünetek megjelenésekor a vírusra, nem hitt abban, hogy valóban koronavírus-járvány van. Szerinte csak megfázás, vagy influenza lehet, de egyre rosszabbul volt már, amikor bekerült az osztályra, de rögtön CPAP lélegeztetésre került. Szerencsére felgyógyult.
Volt már olyan érzésük, hogy a kormányzati szinten meghozott döntések, nincsenek összhangban azokkal a tapasztalatokkal, amiket önök ott a frontvonalban mindennap érzékelnek?
Főleg az első hullámban, amikor még keveset tudtunk a koronavírusról, a járvány is hirtelen tört ki és terjedt el, globálisan voltak nehézségek. Nyilván tavasszal egyszerre kellett sok mindent beszerezni, ami nem ment mindig zökkenőmentesen. Ezek a problémák mostanra megszűntek. Most, a már sokat emlegetett szakemberhiány okoz gondot. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy egyetlen beteg sem maradt ellátatlanul!
Mi a helyzet az oltással? Korábban olvastam, hogy még az egészségügyben dolgozók is megosztottak ebben a kérdésben. Ön beoltatta magát?
Igen, bár korábban én is bizonytalan voltam, hogy valóban szükségem van-e az oltásra. Aki kicsit ismeri a rendszert, az tudja, egy vakcina előállítása 5-10 év lehet normál körülmények között, ha minden létező tesztet elvégeztek előtte. Ennyi idő most nyilván nem volt a fejlesztésre, de azzal, hogy az Európai Unió engedélyével rendelkezik a vakcina, egyfajta bizalmat ad az oltás felé. Úgy tudom az egészségügyben dolgozók kb. kétharmada beoltatta magát és nem tapasztaltak rövid távú mellékhatásokat a helyi reakciókon kívül.
Most inkább a szakszervezeti vezetőt kérdezem. Hogyan látja, a koronavírus-járvány során megszerzett tapasztalatok mennyiben segíthetik majd az egészségügy további működését?
Fontos lenne egy átfogó tervet készíteni, hogy ha ismét hasonló járványügyi helyzet alakul ki, akkor legyen zökkenőmentes elsősorban az anyagellátás, megfelelő védőfelszerelések álljanak rendelkezésre, és a szakemberek vezénylése is strukturáltabb legyen. Az ellen azonban mi, mint szakszervezet is tiltakoztunk, hogy ezek az átvezénylések úgymond "békeidőben" is megvalósuljanak, az ugyanis elfogadhatatlan, hogy a rendes működés ellenére hónapokra máshová irányítsák a személyzetet.
A családja jól viseli, hogy most a szokásosnál is többet dolgozik?
Hál' Istennek már nagykorúak a gyerekeim, kirepültek a fészekből. A rengeteg feladat miatt sajnos valóban egész nap nem vagyok otthon. A férjem szerencsére megérti a helyzetet, de tény, hogy kevés idő jut most magánéletre. Ez a többi kollégánál is így van. Hosszabb szabadságról tehát most nem is lehet beszélni.
Azért biztos többször gondolt már arra, hogy mit csinál majd, ha vége a járványnak.
Igen! Egyrészt visszamegyek a saját osztályomra, hiszen engem is ide vezényeltek kórházon belül a covid-osztályra, de az biztos, ha lesz rá lehetőség, akkor el szeretnék valahová menni pihenni a családommal, és persze nagyon szeretek a kertemben tenni-venni, kertészkedni. Ez engem kikapcsol és feltölt.