Stoltenberg, aki a nap folyamán Giorgi Kvirikasvili grúz miniszterelnökkel tárgyalt, visszautasította azokat az állításokat, melyek szerint a NATO késleltetné a kaukázusi ország csatlakozását attól való félelmében, hogy ezzel felbőszítenék Oroszországot.
Pontos menetrendet a volt szovjet tagköztársaság csatlakozását illetően azonban nem említett.
A tagsághoz további katonai és politikai reformok szükségesek, illetve elengedhetetlen a szabad, demokratikus parlamenti választások megtartása - vélekedett a főtitkár, aki emellett elismerte Grúzia NATO-integrációban és demokratikus reformok terén elért eddigi érdemeit.
A dél-kaukázusi országban október 8-án tartanak parlamenti választásokat.
Stoltenberg rávilágított: minden állam szabadon dönthet arról, hogy akar-e valamely szövetséghez csatlakozni.
Ez a NATO egyik alapelve, s "ez Oroszország tiltakozása és ellenkező nyilatkozatai ellenére is érvényes marad"
- szögezte le. A júliusban tartott varsói NATO-csúcson pedig Grúzia megerősítette csatlakozási szándékát az észak-atlanti szövetséghez - tette hozzá.
Kvirikasvili a maga részéről elmondta: országának folytatnia kell a reformokat és türelmesen várnia.
"Az észak-atlanti szövetség szilárdan hozzájárul az ország területi épségének megtartásához, annak nemzetközileg elismert határain belül"
- jelentette ki a grúz kormányfő.