Szabadon engedték Guantanamo legidősebb foglyát

Szabadon engedték Guantanamo legidősebb foglyát

A 75 éves Saifullah Paracha közel két évtizeden át raboskodott a különleges státuszú amerikai fennhatóságú, kubai fogolytáborban. Paracha hazájába, Pakisztánba térhetett haza

- írja a BBC nyomán a 444.hu.

Parachát 2003 nyarán kapta el az FBI Thaiföldön. A férfi korábban tanult az Egyesült Államokban is, és azzal gyanúsították, hogy kapcsolatban volt az al-Kaida felsővezetésével, ismerte többek között Oszama bin Ladent is. Előbb 14 hónapig az Afganisztánban lévő bagrami amerikai katonai börtönben tartották fogva, majd átkerült Guantanamóra.

Guantanamoban több száz embert tartottak fogva, akiket azzal gyanúsítottak, hogy közük volt a terrorszervezethez. Paracha ügyvédje, Clive Stafford-Smith közben arról beszélt a BBC-nek, hogy nem érti, miért tartották ilyen sokáig a férfit, amikor már több mint egy évvel ezelőtt jóváhagyták a szabadon engedését.

Mint a BBC cikke megjegyzi, Joe Biden kormányán nagy a nyomás, hogy azokat az embereket, akik még mindig a kubai börtönben vannak, és nem emeltek ellenük vádat, szabadon engedjék, míg azokat, akiket megvádoltak, végre bíróság elé állítsák. A kormány tavaly Paracha mellett az 55 éves pakisztáni Abdul Rabbani és a 41 éves jemeni Uthman Abdul al-Rahim Uthman elengedését is elrendelte, de az ő sorsukról egyelőre nem tudni.

Jelenleg 35 fogoly tartózkodik Guantanamón, köztük a 911-es terrortámadás kitervelőjének tartott Khalid Mohammed is.

Paracha ügyvédje, Stafford-Smith arról is beszélt, hogy csak neki még négy ügyfele van a börtönben, akik szabadon engedését elvben már elrendelték, de még nem történt semmi.