Ahogy arról beszámoltunk, Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság leendő elnöke ma többek között bejelentette, hogy Trócsányi Lászlót ültetné a szomszédságpolitikáért és csatlakozási tárgyalásokért felelős tárca élére. Emlékezetes, korábban ezért a pozícióért lobbizott Orbán Viktor is.
Gyöngyösi Márton, a Jobbik EP-képviselője Facebook-posztjában ugyanakkor hangsúlyozza, a kormánypárti politikusnak még az Európai Parlament illetékes szakbizottságának támogatását is el kell nyernie ahhoz, hogy biztos legyen. S minden valószínűség szerint Trócsányiról az a Külügyi Bizottság fog dönteni, amelynek Gyöngyösi Márton is a tagja.
"Azt hiszem bőven lesz mit megkérdezni attól az embertől, aki volt igazságügyi miniszterként a bírói függetlenség és a jogállamiság elleni támadások egyik első számú felelőse. Ha pedig kicsit szakmázni szeretne valaki, esetleg rákérdezhet, hogyan tartatná be az EU alapértékeit a tagjelölt államokkal egy olyan kormány volt tagja, amely jelenleg Magyarországon rejteget egy jogerősen elítélt volt macedón miniszterelnököt, akit egyébként több tagjelölt országon is a hatóságok kijátszásával csempészett át. Ezt akarja az EU nevében megtanítani a balkáni országoknak? Esetleg az iránt is lehet majd érdeklődni Trócsányi Lászlónál, hogy hogyan is volt az, amikor a magyar kormány az orosz érdekeket szorgosan képviselő, soviniszta boszniai szerb vezetőket magasztalt az egekig. De akár említhetnénk az azeri baltás gyilkos kiadatásának ügyét is. Tartok tőle, hogy nem én vagyok az egyedüli képviselő, akiben kérdések fogalmazódnak meg azt illetően, hogyan is lehetne támogatni Trócsányi Lászlót a biztosi posztra"
- fogalmazott bejegyzésében a Jobbik EP-képviselője.
Majd annyit üzent: