A rendőrök néhány órán belül elfogták azt a gyöngyöstarjáni lakost, akit azzal gyanúsítanak, hogy 2020. november 24-én délelőtt a nyitott kapun és ajtón bejutott egy gyöngyöspatai asszony otthonába és pénzt követelt tőle - írja a rendőrség honlapja.
A police.hu szerint az idős nőt
egy festékszóró spray-vel arcon fújta, több alkalommal megütötte, valamint a kezeit és lábait egy-egy ruhaanyaggal összekötözte.
Miután a sértett kiszabadította magát, támadója is elmenekült az ott talált két pénztárca tartalmával együtt.
A 42 éves gyanúsítottat a Gyöngyösi Rendőrkapitányság munkatársai rablás bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt vették őrizetbe, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására - olvasható a közleményben.