A háziorvos dönt: minden praxisban 10 idős ember kaphat védőoltást

A háziorvos dönt: minden praxisban 10 idős ember kaphat védőoltást

Több tízezer regisztrált legidősebb oltására lesz lehetőség jövő héten - nyilatkozta a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára, az oltási munkacsoport vezetője vasárnap az M1 állami hírcsatornának.

Az MTI szerint György István elmondta, hogy megkezdődik a legidősebbek beoltása, ennek előkészítéseként a háziorvosok kaptak egy tájékoztató levelet, amely a jövő heti oltási programot is ismerteti.

Hétfőig várják, hogy a Moderna-vakcinát megkapó háziorvosi praxisokban kiválasszanak praxisonként tíz embert, akit beoltanak.

Minden praxist arra kértek, hogy végezzék el a szükséges előkészítő munkát, és válasszanak ki hat embert, akit a megyei oltópontokon, illetve városi kórházakban oltanak majd be - közölte.

György István elmondta azt is, hogy a fővárosban és minden megyében megalakultak az oltási munkacsoportok, amelyeket végiglátogat majd. Ennek során ismerteti az oltási tervben foglaltakat, azokat a kalkulációkat, hány oltást kell majd beadni kórházakban, szakrendelőkben és a háziorvosoknál, hogy az oltási tervben foglaltak teljesüljenek.

Az államtitkár a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs pénteki online sajtótájékoztatóján azt mondta, háziorvosi praxisok egy-egy ampulla Moderna-vakcinát kapnak.