Negyvenhét éves korában elhunyt Gyukity István, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) hírigazgató-helyettese - közölte az MTVA az MTI-vel.
Gyukity István 1974-ben Baján született. 1998-ban végzett a Janus Pannonius Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának történelem-politológia szakán, de már előtte 1995-97 között demonstrátorként dolgozott az egyetemen, és két tanulmánykötetet is szerkesztett. Történelem szakdolgozatát a XXIV. Országos Diákköri Konferencia humán tudományok szekciójában 1999-ben a tudományos bizottság elnökének különdíjával jutalmazták.
Újságírással egyetemista korában, a Pécsi Campus egyetemi újságnál kezdett foglalkozni 1995-től. Több éven át volt a közéleti, majd a sport rovat vezetője, eközben pedig a Bajai Rádió munkájában is részt vett.
1999-ben elvégezte az MTV Pécsi Körzeti Stúdiója, a Pécs TV, valamint a TIT által indított riporter tanfolyamot. Ezután kezdett a Körzeti Stúdióban a Híradónál és a Sétatér című magazinműsornál dolgozni, valamint többször volt gyakorlaton az MTV Híradójánál is.
Később az Agrárvilág című műsor pécsi felelős szerkesztője, a Körzeti Híradó szerkesztője, illetve a Sétatér társműsorvezetője is volt.
Ezt követően Budapesten a hírháttér műsorok szerkesztőjeként dolgozott, majd részt vett az M1 aktuális csatorna létrehozásában, ahol az elmúlt években műsorvezetői, szerkesztői feladatokat is ellátott hírigazgató-helyettesként.
Gyukity István nagy műveltségű, hatalmas munkabírású, tisztességes ember és kolléga volt.
Gyukity Istvánt az MTVA saját halottjának tekinti.