Gyurcsány visszavonulását követelték egy ellenzéki tüntetésen

Gyurcsány visszavonulását követelték egy ellenzéki tüntetésen

A résztvevők szerint Gyurcsánnyal nem lehet választást nyerni.

Az ellenzék számára az lenne a legjobb, ha Gyurcsány Ferenc politikai karanténba vonulna

- tudósított a hvg.hu egy kis létszámú, vasárnap esti budapesti tüntetésről.

Tudjuk, hogy amit képviselünk, az nem egy mainstream vélemény!

Így kezdte beszédét a budapesti Szabadság téren az egykori MTV-székház előtt vasárnap este az „Ébredj Ellenzék! - Gyurcsány Ferit karanténba!” címmel meghirdetett ellenzéki tüntetés főszervezője

Juhász Bence is elismerte, hogy a vártnál talán kevesebben voltak, de a többi követelésük már nem tért el az ellenzéki mainstreamtől.

Ha a résztvevők azt szeretnék, hogy Gyurcsány is értesüljön, illetve reagáljon a kezdeményezésükre, akkor viszonylag könnyű dolguk lehet, mivel a DK vezetője éppen most indul országjáró körútra, ahol a tervek szerint 70 városban tart majd utcafórumot.