Gyurcsányt bilincsben ábrázolták, ezért perelt, de veszített

Elment az Őszöd című filmben egyes kitalált, jövőben játszódó jeleneteiben a volt miniszterelnököt alakító színészt börtönfolyosón, bilincsben vezették. Gyurcsány pedig perelt.

Gyurcsány Ferenc személyiségi jogainak megsértése címén indított pert az alperes Elment az Őszöd című filmje miatt, amelynek egyes kitalált, jövőben játszódó jeleneteiben a volt miniszterelnököt alakító színészt börtönfolyosón, bilincsben vezették. A felperes szerint az ennyire bántó, sértő bemutatásra semmiféle társadalmi igény nincs, semmiféle közcél, közérdek nem indokolja, a film személyiségi jogi jogsértés megállapítására alkalmas.

Gyurcsány Ferenc jogi képviselője szerint ügyfele a szólás- és véleménynyilvánítás szabadságának pártján áll, de ennek is van határa. Kifejtette: az ügyet próbapernek szánják, ahol eldőlhet, hogy ezután teljesen szabad kezet adnak a bántó, sértő megnyilatkozásoknak, és a közszereplőket bármilyen bűncselekmény elkövetőjeként be lehet majd mutatni.

A filmrendező jogi képviselője ugyanakkor azt emelte ki: a perbeli alkotás fiktív, jövőben játszódó történetet mutat be, játékfilm, nem dokumentumfilm, ezért kizárt, hogy személyiségi jogsértés történhetett. A Fővárosi Törvényszék 2013 decemberében elutasította a volt kormányfő keresetét, a fellebbezés miatt másodfokra kerülő ügyben pedig a tábla csütörtökön helybenhagyta az elsőfokú ítéletet, a szóbeli indoklás szerint elsősorban a véleménynyilvánítás és az alkotói szabadság védelme miatt.